Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 37. kötet (284-291. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 37. (Budapest, 1908)

Szentkirályi Kálmán: A földtehermentesítési járulék jogi természete, a magyar közjog és a magyar pénzügyi jog szempontjából [291., 1908]

17 lern elég világosan az eredeti javaslatból, szóval, hogy a két szöveg különbsége mily lényeget érint és az új szöveg hová czéloz, arról a jelentés hallgat. Nagy hiba, ha egy törvény egy sereg hátsó gondolattal alkottatik meg. Szerencse azonban, hogy a törvényben nem a hátsó gondolat az irányadó, hanem a törvény szövege és kifejezett szava az, a mi kötelez. Gyakrabban tapasztaljuk, újabban a földadóreformról benyújtott törvényjavaslatban is, hogy sem a törvényjavaslat, sem az indokolás nem eléggé őszinte. Pedig a törvényhozó nem mind szakember; az olyan, mint a vir bonus, mint az esküdi Határoz józan és becsületes belátása szerint s ily ala­pon hozott határozataiért erkölcsileg felelős is. De a tör­vényalkotásnak természetes feltétele, hogy a ténykérdések tisztán legyenek a törvényhozó elé adva, mint a hogy a szakbiróságnál is a referens kötelessége a ténykérdés tiszta és nyílt előadása. A legkevesebb, a mit egy törvényjavaslat indokolásától meg kell várni, hogy nyiltan és szabatosan tárja fel, hogy a javaslat új rendelkezései mily fennálló törvényes rendel­kezéseket változtatnak meg, s a megváltozott helyzetnek mi lesz a remélt hatása. Csakis akkor lát a törvényhozó tisztán és akkor tudja elhatározását és szavazatát kellőképen mér­legelni. Nem csak formaszerü dolog, hogy a földtehermentesí­tési járulék a földtehermentesítési kárpótlás adósságának egy specialis fedezete. Hogy ennek mekkora az escomptálható értéke, az 1880-ban bebizonyult. Az állam pénzügyi helyzete akkor oly rossz volt, hogy az államkölcsönök kamat- és tör­lesztési szükségletének fedezésére az 1880. évi VIII. t.-cz. 6%-os adómentes arany járadékkötvények kibocsátását volt kénytelen elhatározni. Ugyanakkor egy szinlett czélra, hogy tudniillik a földtehermentesítési kötvényeknek az eredeti törlesztési terven felül kibocsátott czimleteit is törleszteni lehessen, szintén államkölcsön-kötvények kibocsátása hatá- roztatott el. Szinlett volt a czél, mert abban az időben a földtehermentesítési járulékból már feleslegek folytak be, 291 2 311

Next

/
Thumbnails
Contents