Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 36. kötet (277-283. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 36. (Budapest, 1908)
Schiller Bódog: A Hármaskönyv egyik állítólagos főforrásáról [283., 1908]
101 kezünkben van, mert tudjuk, hogy a szóban forgó meghatározás Celsustól ered,1 gondolom senki sem fog kételkedni benne, hogy Werbőczi ezt a meghatározását sem Ciceróból, sem a Digestákból nem vette — utóbbi esetben nem tulajdonítaná azt Tulliusnak — hanem vagy maga tévedett, vagy felült egy másvalaki tévedésének. De lássuk magát a definitiót a Digestákban:« .... nam (ut eleganter Celsus definivit) ius est ars boni et aequi.» Ime, a Digesták legszebb fogalommeghatározása, melyről maga Tribonianus azt, mondja, hogy «elegans» definitio. És hogyan idézte ezt Werbőczi? «ius ... est ars, sive scientia boni et aequi»! így üti agyon Celsus elegantiáját a barbár középkor szószátyársága és betoldja a «sive scientia» kifejezéseket. Hiszen éppen az a Celsus definitiójának elegantiája, hogy a jogot «művészet»-nek (ars) nevezi, éppen hogy elénk nem kiáltja «ars, ergo non scientia». A toldás tehát vagy Werbő- czitől ered, vagy mástól, a kinek munkáját Werbőczi felhasználta. Ezek után állítsuk ismét ide a Summa megfelelő helyét: «Ius secundum Talium2 est ars sive scientia aequi et boni.» (Summa I. 2.) Lehet-e ez után még kétségünk az iránt, hogy a «Tullius» botlást a Summa írója követte el s hogy Werbőczy — modern nyelven szólva — «beleesett»? De vizsgáljuk meg Werbőczi szóban forgó helyének con- structóját közelebbről. A Digestákban még a következő metaphora következik a definitió után: «Cuius merito quis nos sacerdotes appellet: iusticiam namque colimus . . . .» A Summa írója is átveszi a poetikus fordulatot, ámde nem volna középkori író, ha egy kicsit agyon nem czifrázná és így következik a Summában: «... secundum quam nos appellamur sacerdotes id est sacras leges docentes.» A Summa írója tehát consequens marad a ferdítéshez. Ha már a «ius»-t megtette tudománynak (scientia), akkor persze a sacerdosra ráillik — * Dig. I. l. 2 így, egy «Ь-ei. S éppen ez adja magyarázatát a Summa téves Írásának. А «C» és «T» könnyen összetéveszthető leven, az «s»-ből könnyen «i» olvasható s lesz a «Celsus»-ból «Tulius». 395
