Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
49 legritkább esetekben igazol s ezért a gyakorlat hasznát nem veszi. Az individualisatió tehát nem nélkülözheti a biró egyéni belátásának felszabadítását, mert a nélkül nem érvényesülhet. Szerény nézetem szerint téves a t. koronaügyészi helyettes úrnak az az érvelése, hogy ez nem hasonlítható össze a bizonyítékok mérlegelésénél való szabadsággal. Mert igaz, hogy van a kettő között különbség, de nagy hasonlóság is. Azt mondja az előadó úr, hogy «az egyik helyen elegendő, ha a biró azt mondja: «megvagyok győződve,» a másik helyen azonban szükséges annak kimondása is, hogy általánosságban mit tart enyhítőnek és mit súlyosítónak.» Ez az első részében nem teljesen áll, mert az indokolás kötelezettsége esetén a bizonyítás kérdésében is köteles a biró számot adni, hogy mely tényeket mily okokból tart bebizonyítottak- nak s a szabadsága épen abból áll, hogy a bizonyítékok mérlegelésénél nincs előirt bizonyítási szabályokhoz kötve. A büntetés kimérésénél pedig épen úgy kell a bírónak számot adni arról, hogy mi vezette a büntetés kiszabásánál s szabadsága itt is épen abban áll, hogy egyéni belátása nincs túlságosan feszélyező törvényes szabályokhoz kötve. Hogy ha tehát a két kérdés között van is különbség, de a hasonlóság is megvan épen abban, hogy amott is, mint emitt, a veszély első sorban abban áll, hogy a biró szabadsága ön- kénynyé fajulhat. Első sorban tehát attól függ a szabadság megadásának koczkázata, hogy mennyire kell a szabadság elfajulásától tartanunk ? A bizonyítékok szabad mérlegelésénél a veszélytől való félelem nem bizonyult jogosultnak. Jogosult-e az hát a büntetés kimérésének terén oly fokig, hogy a biró arbitriumának a javasolt módon való megkötése előtt már kitérnünk sem lehet? Mielőtt a feleletre saját hazai gyakorlatunk szempontjából rátérnék, érdekesnek tartom egy másik államra irányítani a figyelmet, melynek törvényhozása e rendszert még messzebb- menőleg elfogadta. Van Hamel azt mondja a hollandi büntetőtörvénykönyv250 4 49
