Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
46 A törekvések czélzata sem változik lényegében oly éles ellentétekkel, mint külsőleg látszik. A hasznossági elem, mely büntető törvénykönyvünkben is megvan s az u. n. czélbüntetés rendszere legalább is közös gyökérrel bírnak. Maga Liszt Fe- rencz épen körünkben még 1892-ben tartott felolvasásában már hangsúlyozta: «Az ellentét az új és régi irány között nem oly éles, mint a minőnek látszik. Bármennyire áthidalhatatlannak tekintsük is azt az elméleti fejtegetésekben, az iskolák vitatkozásaiban, a hol szívesen túllövünk a czélon, az élet, a törvényhozás és a jogszolgáltatás ennek daczára már keresztül is vitte a látszólag egymástól oly messze álló nézetek lényeges összeegyeztetését.» (Jog. egyl. ért. VIII. k. 5. füzet 17. 1.) Csak a súlypont változik, melyre a kor figyelme épen összpontosul. A codexek dogmatikus, fogalmi elemei lehetőségig kiépülvén s az egyéni szabadság bástyáivá válván azon kérdésekben, hogy mi büntetendő, ma a főfigyelem arra a részre irányul, hogy mik és milyenek legyenek a büntetések s hogyan hajtsák azokat végre légigazságosabban s hasznosabban. E törekvés elemi erővel tolta előtérbe azt, hogy egyenlőtlenekkel egyenlően bánni czélellenes módszer s ennek belátása sarkpontjává tette egész irányunknak az egyénesítést. S hogy a bűntettesekkel való individuális elbánás szükségességének felismerése az eszmék szertekalandozására vezet, az is természetes, mert a sokfélére sokféle illik s annyi gondolkodó fő oly sokféle szempontot fedez fel s ez által annyi anyagot von a felhasználható eszközök keretébe, hogy a mai munkálkodásunknak úgyszólván még csak az anyaggyűjtés a főérdeme, melyből egy későbbi kor munkásai fogják kirostálhatni, leszűrhetni az igazán használható eredményeket. Ezen gondolkozás tehát oly széles perspectivát nyújt a jövő büntetőjogának eszközei tekintetében, melyekről ma még talán álmodni sem merünk, de az ez irányban való fejleszthetőség lehetőségének gondolatát magunktól többé el nem taszíthatjuk. És ha mégis ez időszerűit az eszmék első forrongása s az eszközök primitiv fejletlensége által visszariasztva inkább a már meglevő traditionális eszközökkel vagyunk kénytelenek operálni, ez nem a lemondás gondolatával kell. hogy 46
