Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
42 iparost, a kereskedőt, akik sokkal bonyolultabb életviszonyokban megállják helyüket, mint a hivatásos jogász. Tessék az esküdteket komolyan venni, ez az első felszólítás, melyet a czéhszerű jogászközönséghez intézhetünk. Ne tessék az esküdteket curiozumnak tekinteni, vidéki alaknak, akinek egyik térdén ül az ügyész, a másikon a védő és mindegyik ki akarja tőle hízelegni a sikert és ha nem elég müveit, tessék művelni. Eég hangoztatjuk a büntetőjog alapelemeinek már az elemi iskolában való oktatását. És ha letétetjük az esküt az esküdt által, hogy törvény szerint fog ítélni, adjunk oly törvénykönyvet kezébe, mely megfelel gondolkodásának, felfogásának, érzelmeinek. Az esküdtszéki ítéletek «botrányai» legtöbb esetben nem az esküdtek botránya, hanem a törvény hibái. Méltóztassék összehasonlítani a 43-iki javaslat intézkedését a beszámításról a btkv. 76. §-ának szövegezésével, az ember élete elleni büntettek meghatározásait a büntetőtörvény ide vonatkozó határozataival, és világos lesz, hogy míg az előbbiben az esküdt azonnal tisztában van a törvény czélzatával, addig utóbbinál a kétségek egész sorozata merül fel. És határozzuk el magunkat arra is, hogy befolyást engedjünk az esküdtnek a büntetés kiszabására. Mert a büntetés mérve az ítélet alkotó része. Én bűnösnek tarthatok valakit anélkül, hogy hóhérkézre akarnám adni, és igenis inkább kimondom a nem vétkest, semhogy verdiktemet felhasználják arra, hogy oly büntetést mérjen ki reá, a mely távol áll az én apreciatiómtól. Az esküdtnek meg kell engedni, hogy nyilatkozzék, a minimum vagy maximum felé tartja-e helyesnek a büntetést, alkalmazandónak véli-e a 92. szakaszt vagy sem. Nem állíthatjuk, hogy az esküdtek ítéletei kritikán felül állanak, de kritikán felül állanak-e a szakbiróságok ítéletei? Nem fordulnak-e ott is elő megdöbbentő elitélések, és az emberi tévedések lehetősége nem képezi-e közös vonását minden emberi cselekvésnek, tehát az Ítélkezésnek is. És azok a botrányos felmentések talán csak meglepők és nem is annyira botrányosak. 42
