Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)

A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]

41 Röviden, mert hiszen az esküdtszékek ellen és mellett annyi érv lett felhozva, hogy nagy a veszély, hogy ismétlésekbe essünk, másrészt azt, aki utánam van a felszólalók közt, de sok mértfölddel előttem lesz a felszólalás értékében, már úgyis sok ideig vontam el a teljes-ülés hallgatóságától. Szorítkozom ő Méltósága főérvére, hogy az ítélkezéshez ügyesség kell, ez pedig az esküdtben nincsen meg. Gúnyosan említi felolvasó azok véleményét, akik az esküd­teket minden ügyességtől el akarják vonni. A felolvasó ur érvelése teljesen téves. Az ügyesség, az ügyeskedés tényleg veszélye a bíráskodásnak. Mert az ügyesség úgy sajáttítatik el, hogy az ember meg­ismétel számtalanszor egy gondolatot, egy cselekvést, gondolat­menete, cselekvése schablonszerüvé válik és nem esetről-esetre ítél, hanem bizonyos megszokottság szerint, elvész az ítélkezés egyedül lehetséges alapja, az individualisatió. Az pedig nem kétséges, hogy ki tud jobban individuáli­saim az esküdt-e, vagy a szakbíró, kinek különben minálunk dicsőségére válik felolvasó ur azon szemrehányása, hogy a rendes és rendkívüli büntetés választásánál a bíróságok is mint esküdtek járnak el. Persze, ha felolvasó ur az Ítélkezés főparancsának tekinti, hogy az észnek le kell győznie a másikat, az érzelmeket, nem fogja az esküdteket akarni, de ne akarja akkor azt sem, hogy oly bírák ítélkezzenek, akik emberi hangszereken mesteri ügyes­séggel tudnak játszani. Mert az emberi hangszer érző lény és azt csak az kezelheti, ki maga is érezni tud, és a művészet az egyén érzésének indi­viduális érvényesítése, mely sohasem lehet olyan az egyik, mint a másik esetben, hanem változik, mint az emberi lélek műkö­désének törvényei, melyeket megbírálni nem holt törvények szerint nem egyformán lehet, hanem erős emberi szívvel, meleg emberi érzéssel. Honnét veszi ő Méltósága azt, hogy az életből vett biró, nem jó bírája az életnek, honnét a czéhszerű felfogás, hogy az aki a maga életviszonyait igazgatja, nem tudja felismerni a mások életviszonyait. Mi indokolja azt, hogy másodrendű lénynek tekintjük az 41

Next

/
Thumbnails
Contents