Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
36 A tett él. Annak van akarata, az súlyosul vagy enyhül a törvény betűje szerint. Ha beigazoltatik a lopás, ebből magától következik az akarat, ha bemászással követtetik el, ez lesz a vakmerőség. A vádlott azt állítja, hogy nem volt vakmerő, nem is akarta megsérteni a jogrendet, de hattagú családja van, munka nélkül volt és azért lopta el a sódart 5 korona értékben. Ez a tényállást nem érinti, a cselekmény a 336. § szerint minősülés a 340. § alapján öt évig terjedő fegyházzal büntetendő. A biró mérlegeli a kiszabandó büntetési tételt. A kár, mely okoztatott 5 korona, az ellopott tárgy élelmi szer, a vádlottnak hat gyermeke volt, ellenben munka nélkül állott, a jogrend az eset által nem rendült meg, a törvény ugyanazt mondja, hogy egy végtelen veszedelmes emberrel állok szemben, ő Méltósága ugyan azt suggerálja nekem, hogy a megtorlás idealismusát csak a legnyomorúltabb reálisták nem tudják felfogni, de én nem látok mást, mint egy nyomorult, éhező embert. A fegyház legkisebb időtartama két évi fegyház, ezt kiszabni vérlázító volna, alkalmazom a 92. §-t. A mi minimum hat havi börtön. Kevesebbet kiszabni lehetetlen. Megfosztom a családot bosszú időre a fentartójától, egy család catastrofáját idézem fel. De legalább nem tévelygek többé a büntetési módok nyilt tengerén. Kikötöttem. О méltósága concedálja ugyan, hogy a hat havi börtön, de lege ferenda bárom havi minimumra leszállítható, de lege lata azonban, az eset következőképen oldandó meg. Az érték csekélysége nem enyhítő körülmény, mert hisz a törvényhozó, tekintet nélkül az értékre, állapította meg a bűncselekmény minősítését és az elmélet még nem döntötte el vajon a kár csekélysége ily esetben enyhítő körülmény-e. Ugyancsak eldöntetlen hagyta még az «elmélet», hogy a nagyszámú család enyhítő körülményt képez-e, magából a tettből ez az enyhítés nem következtethető.* 36 * Dr. Baumgarten.