Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
Kármán Elemér: A kir. ügyészség és az előzetes eljárás [257., 1906]
30 inquisitorius elv uralma alatt ép megfordítva: a vádló fél csak tanú. Az accusator tevékenysége a rosszakaratú delator és a feljelentési kötelességet teljesítő denunciator1 tevékeny- kenységétől csupán abban tér el, hogy az accusator nemcsak a tettet, de annak körülményeit s a tettest tüzetesen megjelöli,1 2 de a vádképviselet teljesen beolvad a magistratus tevékenységébe, azzal az eltéréssel, hogy míg a magyar perjog rendes szabálya szerint felperes tartozik bizonyítani, addig a szoros értelemben vett büntető ügyekben már a XYI. században keresztültör az az elv, hogy a közérdekből eljáró magistratus nem köteles bizonyítani a vádlottal szemben, hanem a bizonyító adatokat azért gyűjti, hogy az azokból alakult vád alól a vádlott magát tisztázza vagy az abból folyó büntetés alá essék. Az államhatalom eredetileg policiális jogából kifejlett eljárásának ebben a jellemvonásában rejlik igénytelen nézetem szerint az inquisitorius eljárás alapelve. Az ordinarius processus felperese felel a vádjáért, keresete valóságáért, — azt vagy bizonyítani köteles, vagy költséget és kárt (onus) fizet, az inquiráló magistratus ellenben, ha a vádlott ártatlansága derül is ki: in nullo propter hoc magistratus onere convincitur, quia agit pro publico nomine, pro publico bono.3 Ez az 1 Bodó. Jurispr. crim. Pars I. Art. "VII. §. 3. Accusator proprie ille dicitur, qui per delinquentem offensus, leesus aut iniuriatus, vindictae cupidine vel spe lucri aut cuius piam commodi, factum affirmando accusat; & per hoc, litem quasi suam facit. Delator vero idem dici potest, qui dolose & malitiose, ex rancore & nocendi studio, alterum defert, dubia pro veris affirmando. Denuntiator autem ille est, qui, omni dolo & malitia remotis, bona intentione, sive ex pura erga Principem debita fidelitate & impediendum fors inde metuendum malum ; seu tranquillitatis public® conservandae studio, de aliquo sinistri quid se audivisse, vel aggravantia de Juri iudicia advertisse, simpliciter refert & Magistratui insinuat; nec tamen factum affirmat nec probam in se assumit. 2 Huszthy. Lib. III. Tit. III. «accusando autem necessario debeat nominari delinquens, simul & delictum, quia est verbum cadens supra personam.» 3 Kitonich. Dir. Meth. Cap. IX. Qu®. 33. Huszthy. Jurispr. practica. Lib. III. Tit. III. Num. 8. Bodó. Jurispr. criminalis. Pars I. Art. VI. §. 4. 300
