Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
29 megtorlóul, addig másrészt a jogsértésben kizárólag az eredmény a döntő s Rómában csak a sulla-i korszak bozta létre a subjectivismus kizárólagos uralmát, mely már Cicerónak ismeretes tételében (Párád. Ill 1.) «nec enim peccata rerum eventu, sed vitiis hominum metienda sunt» kifejezőre talál s mely legáltalánosabb elismerését Hadrianus rescriptumában nyeri (Dig. 48., 8., 14.) «in maleficiis voluntas spectatur non exitus». A dolusnak a köztársasági korig visszanyúló fogalmában először lép fel a jogrendnek etbikai alapja technicus határozottsággal, a mennyiben úgy a magán-, mint a büntetőjogban ez elnevezés foglalja össze az erkölcsi norma megsértését, de csak a büntetőjog rendjében jelentkezik mint kereseti alap. A dolus mellé sorakozik, mint vele lélektanilag határos fogalom (v. ö. Dig. 47, 4, 1, 2; 47, 9, 11; 50, 16, 226.) a culpa, bár az erkölcsi felelősség csekélyebb fokát állapítja meg s csak magánkereset útján érvényesíthető. Hogy a delicia privata-nál és jelentéktelenebb jogsértéseknél az erkölcsi felelősség elve nem jutott érvényre, s hogy a crimina publica esetében is csak azért vették figyelembe, mert ezek a közbékére, a salus publicára veszélyesnek látszottak, — miként azt Woringen bizonyítani igyekszik — az mitsem változtatott annak nagyjelentőségű következményein, t. i. a kísérletnek a befejezett bün- cselekménynyel, a részességnek a tettességgel egyenlő büntetésén, bár készséggel elismerhetjük másrészt, hogy a római büntetőjognak e moralizáló irányzata az erkölcsi és jogi felelősség el nem különítettségére vezethető vissza. Ha a római jog álláspontja a középkori olasz jogban perpetuálódott, nem pedig az egyházi büntetőjogban, mint W’oringen állítja, úgy másrészt az eredményért való felelősség, mint a régi germán jognak maradványa döntő az egész további fejlődésre nézve. Átmeneti pontul úgy mint sok más kérdésben, ebben is a CCC. szolgál, mely véglegesen szakít a germán eredményelmélettel (így pl. 146., 218. czikk) és teljesen a római jog álláspontjára helyezkedik. Hogy azonban ez nem jelentette az eredményért való felelősség kiküszöbölését, azt bizonyítják a mélyreható viták, melyek a Carpzov által Covarruviastól átvett dolus indirectus és a Böhmer által construált dolus eventualis felett a XVII. és XVIII. században lefolytak, úgy hogy még Vuchetich (Instit. jur. crim. 81.) isbe"29
