Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
25 ismét csak keret, melyet másként tölt ki az, a ki a megtorlásban s másként az, a ki a szükségességben keresi és találja a büntetés mértékét. A megtorlási elmélet, mely mint v.a.i’k^oyr^ igazságossági elmélet jelentkezik az asquatiot abban az egyenlegben keresi, melyet a bűnösségnek első sorban, de nem kizárólag a jogsértő eredménye és a büntetés között felállíthatni vél. Számtalanszor bizonyították be, hogy e feladat az eredményelméletet tekintve számtani pontossággal megoldhatatlan, mert a lényegükben különböző javaknak — mint a minők a bűn- cselekmény és [a büntetés által sértett érdek •— nincs közös értékmérője, mégis a legkülönbözőbb irányban történtek kísérletek, hogy a materialis egyenletet ethikai alapon oldják meg. Már Kant is az emberi lét felett uralkodó ethikai törvények részeként állította oda azt a tételt, hogy a büntetés a jogtalanság ezükségképeni következménye, a mi ellen legfeljebb az autonom erkölcs szempontjából lehetett azzal érvelni, hogy az arra alapított megtorlás nem általános hatályú, mert az állam kényszert gyakorolna polgárai egyrészének erkölcsi meggyőződésén. A Kant-féle idealisticus-ethikai megtorlás gondolata legújabban tekintélyes képviselőre talált Wach-ban, a ki a büntetés czéljának megvalósítását a közösség lelkiismeretének gyakorlati érvényesülésében, abban az értékítéletben találja, melyet az előbbi a gyakorlati megtorlás által hoz. Még világosabban emelkedik érvényre az erkölcsi ítélet, mint az igazságosság mérlege Баг-пак Theorie der sittlichen Missbilligung- jában, mely bár abból a helytelen alapelvből indul ki, hogy a büntetés a jogból egyáltalán nem, hanem csakis az erkölcsből vezethető le, arra a részben helyes következtetésre jut, hogy «es sollen gewisse Grundsätze der Sittlichkeit als unverbrüchliche von Gemeinwesen dadurch öffentlich und allgemein bemerklich bezeichnet werden, dass Handlungen, welche diesen Grundsätzen zuwiderlaufen, mit einem eindringlichen Zeichen der öffentlichen Missbilligung versehen werden». Ebből természetszerűleg nem juthat más eredményre, minthogy az egyes esetben a rosszalás mértéke, mely a megtorlás kifejezője, ugyancsak az ethikai megítélésből vezetendő le. Nemkülönben, ha a Hegelnél és büntetőjogi követőinél Köstlin és Hálscher- nél a megtorlás alapelvét melyebbre ható vizsgálat alá vesszük, iö
