Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
A büntetés kimérésének reformja. A Magyar Jogászegyletben 1905. február 4-én és 11-én tartott vita [250., 1905]
úgy azt látjuk, hogy számukra is a megtorlás jogi alakja csak az erkölcsi megtorlás elburkolását jelenti és az erkölcs valójában az a tényező, mely a jogtalanságnak a büntetés általi nega- tióját maga után vonja. És ha ezekkel szemben a megtorlásnak Feuerbach psychikai kényszerelméletéből generálprsevenentióvá kifejlődött legmodernebb alakja, mely Binding felfogásában a legnagyobb tökéletességet érte el a népnek nem erkölcsi, hanem szocziális nézeteiben talál támaszt a bűntett és büntetés helyes kapcsolatára, úgy mig egyrészt e szocziális értékelés a heteronom erkölcs szempontjából összeesik a morális értékeléssel, addig másrészt, miként Merkel oly ellenállhatatlan erővel bizonyítja az az arányosság, mely a büntetendő cselekmény és a törvényben meghatározott büntetés között a nép erkölcsi rendjének befolyása alatt keletkezik, szükségkép érvényesül a concret esetben a büntetés kimérésénél is, ba nem is oly szabatossággal, mint a fejlődés korábbi szakaiban, a talio uralma alatt. Azok számára tehát, a kik a megtorlás alapelvén állanak, az alapelvből levezetett igazságosság csak erkölcsi képzetben testesülhet meg, a materialis jogsérelem és a büntetésben rejlő materialis szenvedés között az egyenlet csak az erkölcsi tényező segítségül vételével állítható fel. Ha az ellenkező irányzat képviselőihez fordulunk, akár azokhoz, kik a bűnösség foka által megérdemeli és ezért czél- szerű, akár a szükséges büntetésben látjuk az igazságos büntetést, végső eredményben az igazságosság ismét csak ethikai mértéken fordul meg. Nemcsak azért, mert a szükséges büntetés meghatározásánál is számolnak az ethikai tényezők vagy a mi ezzel egyre megy: «a népben élő jogi nézetekkel», hanem azért is, mert a tényezők, melyek a szükséges büntetés meghatározására szolgálnak, nem nélkülözik az erkölcsi mellékízt, sőt mert az általuk alkalmazott mérték in ultima analysi erkölcsi megítélésre vezethető vissza. Azzal a fogalommeghatározással, melyet Ihering a büntetendő cselekményről felállított s mely mint ő maga is rámutatott, ha azt az alanyi veszélyesség momentumával kiegészítjük, egyszersmind a büntetés súlyának is mérőeszköze, kiindulóponját adta mindazoknak az elméleteknek, melyek napjainkban oly nagy garral hirdetik a szükségesség serumával beoltott igazságosságnak felgyógyulását a meg26 ás
