Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
Imling Konrád: A földbirtok mozgósítása [256., 1906]
1 Dr. Dömötör László: Tisztelt Teljes-ülés! Az előttem elhangzott két felszólalás teljesen illusztrálja a szőnyegen levő problémának kettős természetét: t. i. a gazdasági és a vele együtt járó jogi természetét. Ennek a kiemelésével kívánom kezdeni felszólalásomat én is, kiegészítve azon alapelvvel, hogy az úgynevezett vagyonjog terén a jog- intézményeknek a dolgok gazdasági természetéhez kell alkal- mazkodniok, a mely alapelvet az ingatlanokra vonatkozó jogintézményeknél törvényhozásunk még mindig nem méltat figyelmére. Ezen mulasztással szoros összefüggésben van a magyarországi birtokviszonyoknak számos kórtünete, ezek között a t. Előadó úr által felpanaszlott földbirtok-mozgósítás is. Ezen általánosságban tartott reflexió után, tekintettel a rendelkezésemre álló idő rövidségére, arra kell szorítkoznom, hogy egész lapidáris rövidséggel nyilatkozzam az egyes szőnyegen fekvő kérdésekre nézve. Az ingatlanokra vonatkozó szóbeli szerződés és az abstract dologi szerződés mellőzését kívánom én is. Az utóbbira nézve, miután ma ezen felfogással ellenkező megjegyzések is történtek, hangsúlyozni kívánom, hogy már maga az elnevezés nagyon jól illusztrálja, hogy ezen ügyleti forma nem az élet szüleménye, hanem inkább valamely jogi laboratórium pro- ductuma, és a magam részéről az életbe való átvitelét épen gyakorlati szempontból egyrészt feleslegesnek, másrészt nagyon hátrányosnak tartom, mert ha a jogi structura vagy az elképzelhető jogi kötések totalitása szempontjából indokolt lehetne is abstract dologi szerződések behozatala, az életben a vele járó visszaélések folytán inkább mellőzendő. Dévai kir. ítélőtáblái biró úr imént elhangzott felszólaló