Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 32. kötet (250-257. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 32. (Budapest, 1906)
Imling Konrád: A földbirtok mozgósítása [256., 1906]
41 megkönnyítve, a törpebirtoknak hozzávásárlással való meg- nagyobbítása! Az u. n. parczella-minimumnak intézményi biztosítása a feldarabolás korlátozása tehát kétélű fegyver volna, mert ugyanakkor, mikor azt ezélozza vele a törvényhozó, hogy megakadályozza az apró és technikai szempontból kellően meg nem művelhető földszalagok, földparezellák keletkezését, ugyanakkor megakadályozza azt is, hogy a már meglevő ilyen apró parczellák hozzávásárlás útján megnagyobbodjanak. Az apró részletekben való hozzávásárlás megnehezítése, gátolja az apró parczellák megnagyobbítását. Nagyon kell tehát vigyázni ennek az intézménynek törvényhozási létesítésénél. Még egy más szempontot is figyelembe kell vennünk. Nálunk erős most a törekvés gyáriparnak a létesítésére. Ennek előfeltétele mindenkor az, hogy az a felszabaduló mezőgazdasági néposztály, a mely mezőgazdaságból kellő módon meg nem élhet és iparral kezd foglalkozni, megelőzőleg hozzászokjék a háziipar folytatásával ahhoz a kézügyességhez, a mely elengedhetetlen feltétele annak, hogy a gyárban sikeresen megállhassa helyét. Mindenhol azt látjuk, hogy a hol a fölbirtokok rendkívüli elaprózása következtében az a kis földbirtok a megélhetést nem biztosítja, kénytelenek az illetők megélhetésük biztosítására mellékesen háziipart folytatni, a mely háziipar generatióról generatióra gyakoroltatván, a család körében bizonyos ügyességre tesznek szert és ez ad biztosítékot, hogy a gyáriparnak kellő munkáserő álljon rendelkezésére. A gyárimunkás családja, munkaerejét apró parczellák művelésével értékesítheti. Ez is olyan szempont, a melyet a törvényhozónak mérlegelnie kell, mielőtt egy kényszer-rendszabályt életbe léptet. Továbbá azt sem szabad szemelől téveszteni, hogy a magyar mezőgazdasági néposztályban erős a földéhség és minden alkalmat fel akar használni, hogy ha még oly kis földbirtokot vásároljon, és a meglevő kis föld-birtokát hozzávásárlással megnagyobbítsa. Parczellaminimum létesítésével, ezt igen sok esetben, a mikor lehetséges volna, megakadályoznánk ; mert kis parczellát vásárolhatna, de nagyobbat már nem. A mi az elidegenítési szabadság korlátozását illeti, ezt 235