Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 30. kötet (237-243. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 30. (Budapest, 1904)

Baumgarten Izidor: A büntetés kimérésének reformjáról [241., 1904]

indulatát fürkésző törvénykezés zsarnoksága1 és a bűntettesek egyes osztályai között megkülönböztető ismérvek önkényszerü- sége szerepelnek.

Be kezdik látni, hogy a büntetőjog mesterséges construc- tiója nem pótolhatja és ennélfogva nem nélkülözheti a megtorlás követelményeinek kielégítését, mely minden élő szervezet önfentartási ösztönének egyik nyilvánulása.1 2 A tettes egyéni természetének egyoldalú figyelembevételével szemben mindinkább előtérbe nyomul annak felismerése, hogy éppen a társadalom szükségletei, melyekre az új irány képviselői egész büntetési rendszerüket felépítik, a tettes személyén túlterjedő fontossággal ruházzák fel a büntetés tartalmát és mértékét. Nehogy a büntetlenségre való kilátás másokat törvényszegésekre bátorítson: az összesség érdekei oly tettes megbüntetését is követelik, kinek egyénisége nem veszélyezteti állandóan a társadalmi együttlét feltételeit, és másrészt ugyancsak az összeség érdekei tiltják különböző értékű jogok megsértésének egyforma megtorlását s indokolják a büntetés arányosítását a cse1 -die Gesinnunngsstrafe ist nicht nur erfahrungswidrig;

sie ist auch grundsätzlich verwerflich. .Eine solche Ethisirung des Strafrechts würde die Verwirrung von Recht und Ethik bedeuten. — Die Gesinnung hat Gott, nicht den Staat zum Richter, und nur die äusserste Thyrannis verfolgt das böse Trachten. — Adolf Wach, die kriminalistischen Schulen und die Strafrechtsreform, Rectoratsrede, 19u2, 10—11. 1.

2 A megtorlás mély psychologiai alapját feltárja Birkmeyer a «Reform der deutschen Strafgesetzgebung» czímü értekezésében. «Diese unausrottbare Überzeugung aber, dass dem Verbrecher vergolten werden müsse und dass nur die Vergeltungsstrafe gerecht sei, hat ihren tiefsten Grund in der Naturanlage des Menschen selbst. In unseren sinnlichen Natur wurzelt als einer der elementarsten und mächtigsten Triebe der Vergeltungstrieb und macht es erklärlich, dass die Vergeltungsidee von jeher die Wechselbeziehungen der Menschen zu einander, so im Recht wie in der Religion, beherrscht hat. In unserer sittlichen Natur stecht das Gerechtigkeitsgefühl, welches jenen Vergeltungstrieb mässigt und läutert, und so die ihm entstammende Strafe immer mehr zu einer dem Verbrecher gebührenden, d. h. zu einer gerechten Vergeltung macht. Es hiesse nicht nur das Rechtsbewusstsein des Volkes, sondern die menschliche Natur selbst verleugnen, wollte der Gesetzgeber die Vergeltungsstrafe aufgeben und sich zur Sicherungsstrafe bekennen». Archiv für Strafrecht, XLVIII. 73 1.

6

i30