Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 30. kötet (237-243. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 30. (Budapest, 1904)
Rózsa Vilmos: A német biztosítási törvénytervezet tekintettel hazai joggyakorlatunkra [239., 1904]
83 állása mellett lehetetlen egy általános teknikailag korrekt megoldási normát találni, a mely minden esetben gyakorlatilag hasznosítható volna. Ennélfogva kényszerítve voltam a svájczi igazságügyi departementnek azt indítványozni, hogy az általam készített tervezetből az idevágó általam ajánlott rendelkezéseket eliminálja. A törvényhozó nem teheti ki magát a veszélynek, hogy egy tudományos szempontból be nem vált megoldási módot szankczionáljon. Épen azért ilyen kérdésben meg kell várnia a dolgok tudományos fejlődését.» * A baleset-biztosítás terén egy igen fontos és rendkívül nagyhorderejű eredeti rendelkezést tartalmaz a német Tervezet, a mely szembeállítva a magyar kereskedelmi törvény 504. §-ának 3. pontjával, illetve a 477. §-al, szembetünőleg kiterjeszti a biztosítónak felelősségét. A német Tervezet 171. §-a ugyanannak 55. §-ára támaszkodik; míg azonban az általános résznek ezen utóbbi szakasza akként rendelkezik, hogy a biztosító kártérítéssel nem tartozik, ha a biztosított esemény szándékosan vagy durva gondatlanságból (culpa lata) okoz- tatik, addig a baleset-biztosításról rendelkező 171. §. szerint a biztosító csak akkor nem felelős a bekövetkezett káresetért, ha a biztosított a balesetet szándékosan idézte elő. Míg tehát az általános elvként a Tervezet a nagyfokú gondatlanságot is pre- judikálónak tartja a biztosítottra nézve, addig a baleset-biztosítás terén csak a szándékosságot tekinti olyannak, a mely a biztosítót kártérítési kötelezettsége alól mentesíti. A magyar kereskedelmi törvénynek fentebb említett mindkét §-a, úgy a 477., mint az 504. §. semmiképen sem tesz különbséget a között, hogy vájjon a biztosított, illetve kedvezményezett vétkességének, mely fokát kívánja prejudikálónak tekinteni: a culpa lata-t vagy a culpa levis-t is. Abból, hogy a törvény ezirányban nem distinguál, arra kell következtetni, hogy a törvényhozónak nem volt szándékában a biztosító felelősségét enyhébb fokú vétkesség esetén elismerni. Az ezirányu különböző nézetek indokolását kimerítően ismertetik a Beck-féle tanulmányok, a melyekben a szerző a felvetett kérdéssel foglalkozva (150. 1.) oda konkludál, hogy a magyar kereskedelmi 6* 155
