Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 30. kötet (237-243. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 30. (Budapest, 1904)
Rózsa Vilmos: A német biztosítási törvénytervezet tekintettel hazai joggyakorlatunkra [239., 1904]
51 tett fentartással sem tartom aggálytalannak a tervezetnek azon rendelkezését, a mely szerint az ügynök korlátlanul jogosítva volna mindennemű bejelentés átvételére. Igaz ugyan, hogy közlések eddig is igen sok esetben az ügynökkel szemben történtek és ezek által továbbíttattak a biztosítóhoz, de ezen közvetítések a biztosított megbízásából és veszélyére történtek. A biztosítóval szemben ezen bejelentések csak akkor bírnak hatálylyal, ha ő azokat tényleg kézhez vette. A tervezet szerint ezen bejelentések a biztosítóval szemben tetteknek tekintendők eo ipso, mihelyt az ügynökhöz érkeztek. Ez által a tervezetnek azon rendelkezése, a mely szerint az ügynök tudomása a biztosító tudomásával nem azonosítható, hatásában és értékében lényegesen csorbul: tehát illuzórius mind annak tekintetében, a mit a biztosított az ügynöknél bejelentett. A tervezet indokolása el is ismeri, hogy ezen rendelkezés a biztosítót esetleg károsíthatná. Ezzel szemben azonban ellensúlyozni véli ezt azzal, hogy megengedi, hogy a biztosító a biztosított által a veszélykörülmények tekintetében teendő közlésekre az írásbeli formát kikötheti. Ezzel szemben azonban hangsúlyozni kell, hogy az Írásbeli forma kiköthetése csak korlátolt mértékben bir feltétlen érvénynyel és hogy a veszélykörülményekre vonatkozó közléseken kívül még igen sok más és igen fontos közlések is léteznek, a melyekre az Írásbeliség abszolút joghatálylyal nem köthető ki. Kiköthető ugyan minden közlés tekintetében az írásbeli forma, de az ily kikötés érvénye annak a biztosított előtt ismeretes voltához van kötve, a mi annak értékét nagyban csökkenti. Mindettől eltekintve azonban, már annálfogva is aggályos a tervezetnek említett rendelkezése, mert ennek folytán a biztosító, ügynökének nemcsak az ajánlat továbbítása körüli mulasztásáért, hanem még azon véletlenért is felelős lesz, a mely az ügynök által elküldött közlések valóságos és helyes kézhezvételét netán meghiúsítja. A felelősségnek ezen mérvét, a mely az eddigi gyakorlatban teljesen ismeretlen volt, nem tartom indokoltnak. Magának az ajánlatnak átvételére való jogosultságnak analógiájával sem indokolható ez. Az ajánlat továbbítása az ügynöknek mindenkor eminens érdeke és a mellett annak elmulasztása a biztosítóra joghátrány nyal nem jár, míg az említett közlések továbbítása 123
