Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 29. kötet (231-236. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 29. (Budapest, 1904)
Holitscher Szigfrid: Közös végrendeletek és örökjogi szerződések a magyar általános törvénykönyv tervezetében [233., 1904]
4 Nem örökjogi hatályú szerződések ugyan, de mégis, miután az öröklésre vagy örökségre vonatkoznak s így az örökjogban szabályozandók, tágabb értelemben vett örökjogi szerződések azok, melyek az öröklés tárgyában örökhagyó életében az örökös és egy harmadik között köttetnek s a mennyiben elismertetnek, mindenesetre csak az örökség kiszolgáltatása iránti kötelmet létesítenek; továbbá azok, melyek a megnyílt örökségről köttetnek s a mennyiben egy örökrész mint olyannak átruházásáról szólnak absolut, egyébként kötelmi hatály- lyal bírnak; végül azok, melyek az örökhagyó által végintézkedéséről köttetnek s a mennyiben egyáltalán elismertetnének, szintén csak kötelmi hatálylyal bírnának. A Т.-nek mindezen szerződésekre vonatkozó intézkedései képezik ezen birálat tárgyát. Megelőzőleg biráltatnak a közös végrendelet szabályai. Nem mintha közös végrendelet és öröklési szerződés között egyéb összefüggés volna, mint egyáltalán végrendelet és öröklési szerződés között, hanem épen mert a szabályozás eredményét kell, hogy képezze a kettő elválasztása is és mert a dolog természetéből követ ezik, hogy az öröklési szerződés gyakran közös végintézkedés s így a közös végrendelet szabályai az öröklési szerződésre való vonatkozásuk szempontjából is megfontolás tárgyát kell hogy képezzék. 2. 8. Közös végrendelkezhetés. A T. középálláspontot foglalva el a közös végrendeletet egyáltalán kizáró (Codecivil 968. Olasz ptk. 761. Hesseni jav. 83. I. Entwurf 1913.) és azt általában megengedő (Szász 2196. Svájczi terv. 513.: «Mehrere Erblasser, wie namentlich Ehegatten können»...) törvényhozások között és eltérve a közös végrendelet alkotását, a jegyesek kizárásával csakis házastársaknak megengedő mai jogunktól, (1876 : XVI. t.-cz. 13. §. Ugyanígy német ptk. 2265. és Bähr 1735.), az osztr. ptk. (1248. és Iíofdecret 1817 julius 25.) Mommsen (156.) és örökl. korm. jav. (235.) nyomán 1931. §-ában megengedi, hogy házastársak és a házasság létrejöttének feltétele mellett jegyesek közös végrendeletet alkothassanak. Határozottan állítani vélhetjük, hogy a közös végrendel146