Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 29. kötet (231-236. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 29. (Budapest, 1904)
Gábor Gyula: A katonai börtönrendszer különös tekintettel a m. kir. honvéd-igazságszolgáltatásra [232., 1904]
hiszen ezen jogtárgyak egy része előfordul a polgári büntetőtörvénykönyvnek a fegyveres erő elleni bűntettekről és vétségekről szóló fejezetében is, tehát az ú. n. specifikus katonai delictumok részben nem katonák által is elkövethetők. Különböztethetünk más irányban a delictum proprium alanyainak különbözősége szerint, a mennyiben a különleges társadalmi csoport létfeltételeiből fakadó delictum másnemű elbánást igényel. A lényeges különbség, igénytelen felfogásom szerint, a katonák által elkövetett és a nem katonák által elkövetett delictumok között főleg a büntetésnek ebből folyó consequentiái- nál abban rejlik, hogy míg az ú. n. polgári bűntettest a büntetés voltaképen a polgári társadalomhoz akarja acclimatisálni (a büntetés czélja mindig az lévén, hogy vagy megvédje a társadalmat a rendje ellen vétő egyéntől, vagy hozzászoktassa az illetőt a társadalomnak az egyén iránt támasztott igényeihez), addig az in specie katonai delictumoknál, ide nem értve természetesen a katonák által elkövetett közönséges delictumokat, a büntetés czélja az, hogy a katonai fegyelem és rend által szabályozott külön társasághoz, ehhez a corpus in corpore-hez szoktassa hozzá a bűntettest. Ebből következik már most a büntetés végrehajtásának módjára nézve levonható tanulság is. A mi mindenekelőtt a rövidtartamú büntetések ellen az előadó úr által a jelenleg uralkodó criminal-politikai áramlatokból levont tanulságokat illeti: erre nézve, azt hiszem, hogy a katonai büntetőtörvénykönyv modernebb állásponton van, mintsem azt ő maga tudná, t. i. a súlyosításnak és ezzel kapcsolatban a büntetés megrövidítésének rendszere épen nem ellenkezik a criminal-politikával, sőt ellenkezőleg, ez a modern criminal-politika egyik vívmánya, a mit az 1902-ik évi norvég büntetőtörvénykönyv 18—19. §§. megvalósítottak. Mi nem azért küzdünk a rövidíartamú büntetések ellen, mert azok rövidek, azért, mert káros hatásúak vagy hatálytalanok, és mihelyt - úgy a mint az katonáéknál igen helyesen történik — kemény fekhelylyel, sötét magánzárkával és böjttel képesek abba a rövid büntetésbe tartalmat és nyomatékot is önteni, akkor az ellen criminal-politikai szempontból semmi kifogás nem emelhető. A mi a kérdésnek ú. n. humanistikus oldalát illeti: e 74 138
