Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 28. kötet (224-230. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 28. (Budapest, 1903)
Jászi Viktor: Válasz a pragmatica sanctio és a házi törvények tárgyában [226., 1903]
2 2 a Genuina informatio is ezt így közli, csak természetes, mert hiszen épen a vonatkozó iratok ismertetése a czélja. De hogy miért szebb a descendentes szó a filiae Archiducissae-nél, azt belátni nem bírom, s miért tovább űzni a qui pro quot, s a descendensek helyett, (mert ezt kellene a Polner által fölvett esetben tenni, hiszen az 1713. okmányban is az van) miért successor, nem tudom. Hiszen az 1713. okmányban, meg a pactum mutuae succ.-ban, a melyek pedig Polner szerint oly nagy hatással voltak a törvény szerkesztőjére, mindenütt descendentessel vannak a leszármazók ezután következendő sorai megjelölve, s miért épen itt nem akar alkalmazkodni a szerkesztő ? Kifogásolja továbbá Polner, hogy successor Austriae Archi- dux azt jelenthetné: utód az osztrák főherczegségben. Mert ennek így kellene kitéve lenni successores in Archiducatu Austriae. Erre példának fölhozza a törvény czímét, bevezetését, a 4. §-át, az 1. t.-cz. 3. §-át, III. Károly hitlevelét. Ámde itt mindenütt successio szó van használva, a mely természetesen in-t von maga után, de nem successor, a mely után az appositio nem áll in-nel, a mint nem áll az általam már első értekezésemben felhozott példákban, a minőt még számtalant hozhatnék fel a törvénytárból és máshonnan. További ellenérv: nem elég az osztrák főherczegi utódlás, a többi országokat is megemlítették volna. Ámde a többi országok feloszthatlansága, együtt birtoklása ki van kötve a 7. §-ban, s ha valaki az osztrák ház birtokainak ura, akkor bírja mindazokat a birtokokat; külön Alsó- vagy Felső-Áusztriát nem lehet birtokolni, nem lehet benne külön succedálni. Polner továbbá azt mondja, ez a feloszthatlanság nem e törvény találmánya, már ki van mondva II. Ferdinánd végrendeletében. Azt nem is állította senki: de először is H. Ferdinánd végrendelete már akor sem hatályosulhatott, hiszen még utána is meg volt a külön tyroli ág, mely csak 1665-ben hal ki Zsigmond Ferencz főherczeggel, másrészt az oszthatatlanság elve korántsem volt még annyira megerősödve, hogy feleslegesnek látszott volna azt törvényben, s így az uralkodó által egyoldalulag meg nem változtathatóan kikötni föltétel gyanánt. Hiszen ismerjük Lipótnak 1705. ápr. 26. végrendele80
