Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 28. kötet (224-230. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 28. (Budapest, 1903)
Kenedi Géza: Deák Ferencz emlékezete [228., 1903]
27 irati javaslatban, az Adalékokban, a Húsvéti Czikkben és az 1867-iki felirati beszédben minden érvelésének mestergerendája az 1723. évi sanctio pragmatica, a melynek befejezett magyarázatát ezekben a művekben bírjuk. Deák itt minden tudását, tekintélyét és meggyőző erejének egész nagyságát a vitába veti. Bebizonyítja, hogy Magyarország és Ausztria mint két állam közt semmiféle állami szövetség vagy szerződés soha nem jött létre és így a két állam souverainitása — egyedül a fejedelem személyének ugyanazonosságát kivéve — a legkisebb ponton sem korlátozza egymást. Maga a közös és együttes védelem is a nemzet és király szerződése. Ugyanő, a ki ezt az álláspontot az 1867. évi törvények legkényesebb részeiben is aggodalmasan fen tudta tartani, a sanctio pragmaticát mindvégig a nemzet és király között kötött valóságos szerződésnek tekinti. Még pedig —- a hogyan ma mondanánk — visszteher- rel kötött szerződésnek, a melynek nemcsak a trónöröklés a következménye, hanem az ott megjelölt feltételek teljesítése is, nevezetesen Magyarország teljes államjogi önállásának tiszteletben tartása. Az említett iratok és beszédek bizonyságot tesznek arról is, hogy ő a közjogi «szerződést» is a legteljesebb jogi értelemben, sőt ha szabad így szólni, egész magánjogi szigorral fogta fel. Azt egészen teljesíteni kell és a ki abban foglalt kötelezettségeit nem teljesíti, nem tarthat igényt a belőle származó előnyökre sem. A sanctio pragmatica ilyen felfogására csakis magas fokra hatványozott jogászelme és harczokban megtisztult jogérzet lehetett képes. És csakis egy ilyen erő közölhette azt az egész országgal. Az 1861. évi két híres felirati javaslat szétszakíthatlan láncza volt a közjogi szerződés eme felfogásának; annál is erősebb, mivel a gyakorlati követelésekben, nevezetesen a magánjogi és büntetőjogi törvénykezés rendezésében, Deák a méltányosság és czélszerűség helyes tekinteteitől el nem zárkózott. Ez ragadta az angol «Times»-t is akkor arra a kijelentésre, hogy «egy nemzet sem állhat magasabb és jobban választott állásponton». Ez a magas, hozzáférhetetlen közjogi álláspont Deáknak 1865. évi húsvéti czikkében kulminál, a hol a bécsi Botschafter 195
