Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 28. kötet (224-230. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 28. (Budapest, 1903)
Kenedi Géza: Deák Ferencz emlékezete [228., 1903]
о melyeket talán mindnyájan ismerünk. A mit gondolt, mondott és cselekedett, abban mindvégig egyszerűség és egység uralkodik; életének leírói közül talán munkájának egykori osztályos társa, Csengery Antal jellemezte őt legjobban ezzel a két szóval: «egyszerű nagyság.» Az ilyen egységes, minden részében egybefüggő, összeolvadt, szinte vegytanilag homogén államférfim élet és jellem egyes alkatrészeit szétválogatni fölötte nehéz. Boissier megjegyzi, hogy az ókori nagyembereket lehetetlen a mai munka- megosztás eszközeivel megismerni, annyira össze van olvadva bennük a különböző előkelő tudás és tulajdonság. Bizonyos tekintetben így vagyunk Deákkal is. A magyar politikai élet vezéremberét, a közélet vezetésének bámulatos stratégáját, a közjogászt, a büntetőjogászt és a magánjogászt benne megkülönböztetni és szétválasztva megismertetni lehetetlenségnek tetsző feladat. Mint valamely monumentális épület szerkezetében, úgy az ő lelkében is egymást támogatta és egyensúlyozta a sok különböző hajlású, de mégis egybefüggő boltozat, hogy létrehozza az égretörő alkotást. De legott háttérbe vonul a nagy egésznek összhangja, mihelyest egyet is a többitől elválasztva veszünk szemügyre. Az ő egységes és monumentális alakjával szemben tehát a jogász sem tehet mást, mint hogy a közönségesnél emelkedettebb álláspontra helyezkedve, az ő jogászi jellemvonásait egész államférfiúi egyéniségével való viszonyaiban szemléli. És úgy lehet, hogy ez épen Deák irányában igazságosabb is. Deák igazi jogász volt, az igazi jogász pedig sohasem jelenik meg az állami és társadalmi élet valóságos mozgalmaitól elszakadva. Erre csak a rideg legista és a szabályok arithme- tikájában kimerülő dogmatikus képes, a kiknek felfogásában a jog alig több valamely technikai készségnél vagy érdekfeszítő művészkedésnél. Ellenben a legnagyobb jogászok test és vér szerint mindig benne élnek az élet valóságaiban. Tudják, hogy a jog nem önmagáért van, hanem az is csak egy mozgató ereje a társadalomnak és az egyénnek, nagyobb boldogság felé törekvésében. Lehet, hogy jelentékenyebb a többinél, lehet, hogy másokkal egyenrangú; de semmi esetre sem lehet olyan, mely elszakadva a többitől, pusztán csak önmagától és önmagáért 173
