Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 28. kötet (224-230. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 28. (Budapest, 1903)
Jászi Viktor: Válasz a pragmatica sanctio és a házi törvények tárgyában [226., 1903]
44 is, a mi a magyar törvényben nincs benne. Téves szerintem Polner okoskodása, a ki egyrészt azt mondja: felesleges az osztrák sorrendre való hivatkozás, mert az elsőszülöttségi rend az mindenütt egyforma; másrészt mégis azt tartja, hogy mivel a magyar törvényben a fiág elsőbbsége a női fölött szabályozva nincs, ebből az következik, hogy ezt nem is akarták megállapítani. Tehát a magyarok, a kik conformitást akartak, a kiknél az egész nőági örökösödés megállapításánál a főczél épen az volt, hogy ez a nőági magyar király mindig az osztrák birtokok ura is legyen, tehát az udvar, a melynek szintén elsőrangú érdeke a szétválaszthatatlanság biztosítása, ők mind hagyták szétágazni a két szabályozást. Ám a helyes logika ez volna: ime mégis van a sorrendi szabályozásnál egy kérdés, a mely csak az osztrákban van rendezve ; miután pedig a magyar kimondja, hogy az osztrák sorrend szerint való, azzal egyező legyen itt is az utódlás, természetes, hogy ezt az osztrákból kell átvenni, tehát a két rendezés nem szétágazó, tehát van értelme az utalásnak. Azt sem fogadhatom el, hogy az 1. és 2. t.-czikk között oly eltérés volna, melyet állítólag az ország függetlenségének előnyére fel kellene használni (32. 1.). A 2. t.-czikkben szintúgy van hivatkozás az osztrák rendre, juxta stabilitum per Sacram Caes. ac Eegiam Majestatem in aliis quoque suis Regnis . . . Primogeniturse ordinem. Különben is ez az összefüggés a két öröklési rend között az ország függetlenségét miben sem csorbítja. Polner mindenütt azt bizonyítja, hogy a magyar törvényben történnek szabályozások s mint ilyenek eltérő jogalapon nyugszanak, mint az osztrák jogforrások. De hiszen ezt senki sem vonta kétségbe. Állítva csak az lett, hogy azon belül, a mit magyar törvény — itt is az osztrákkal egyezően — megállapított a sorrend tekintetében, ezen körön belül az elsőszülöttségi rendre nézve hivatkozik az osztrák szabályozásra, vagyis e körben az osztrák szabályokat a magáévé teszi. Ezt pedig az 1. és 2. t.-czikkek sokszoros hivatkozásaival s kijelentéseivel szemben Polner nem képes megczáfolni. Megjegyzem, hogy itt bátran lehet az 1. törvényczikkre is hivatkozni, mert ha mindaketteu úgy is tartjuk, hogy benne nem szabályoznak 108
