Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 28. kötet (224-230. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 28. (Budapest, 1903)
Jászi Viktor: Válasz a pragmatica sanctio és a házi törvények tárgyában [226., 1903]
41 ben arra, hogy valamely házasságból született teljes jogú Windischgrätz legyen s megelégszenek nem reichständisch grófnővel vagy egyszerű nemes nővel is, hát az ilyen házasságból született gyermek Windischgrätz lesz s ő vagy valamelyik unokája, ha a sor iájuk kerülne, trónra kerülhetne új leányági agnatiót alapítván. Vagyis addig, míg trónra nem kerül, leszármazás tekintetében a saját házi joga az irányadó. Ezt mondja Schiller és hetyesen mondja. De most azt kérdem tőle, ez a Windischgrätz, Braganza etc. házijog hol van elismerve a magyar törvényben ? Schiller szerint két kivánalom foglaltatik a mi törvényünkben a successorokra: a mig nem szükebb értelemben Archiduxok, az egyszerű törvényes házasságból születés, a mint pedig trónra kerül a leányág, az egyenrangú házasságból születés az osztrákházi szabályok szerint. Hol marad itt időközben való respectálása a többi Braganza etc. házi szabályoknak? Schillernek, ha tételéhez hű akar maradni, azt kellett volna mondani, míg trónra nem kerül valamely leányág, Liechtenstein, Braganza, stb., a míg tehát rájuk a szigorú egyenrangú házasság kívánalmát magában foglaló szükebb Archidux minőség nem alkalmazható, addig a magyar trónra való successióképesség nem az illető családok házi törvényei szerint a családhoz tartozáshoz megkívánt fokú egyenrangú házasságból való származás, hanem egyszerűen törvényes házasságból való származás által tartatik fen. Vagyis Schillernek azt kellett volna mondani s kellene most is tartani, ha törvényinterpretatiója jó, hogy ha pl. egy Leopo'dtól származó Braganza most, vagy száz évvel ezelőtt egy Miss- heirathot kötött, de törvényes házasságot, az abból származó gyermek s annak összes törvényes leszármazói, a kik pedig a Braganza házitörvények szerint nem Braganzák, mégis beállnak a successorságot igényelhetők sorába, mert ők legitim successorai a Schiller által vett értelemben azon három király és császár valamelyikének. Ez maga is mutatja, hogy Schiller constructiója hová vezet és mennyire tarthaiatlan, eltekintve attól, hogy nincs senki, a ki elhinné, hogy ha az az 1722-iki törvényhozó mindezt igy szabályba akarta volna önteni, azt a lapidáris négyszavu kitétellel: legitimos successores Austrise Archiduces tette volna. Példátlanul zavaros és homályos ezen 105
