Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)
Lukács Hugó: A korlátozott beszámíthatóságról [220., 1903]
8 épsége themánknál rendkívül nagy jelentőségű, foglalkozzunk bővebben e kérdéssel. Ennek taglalása pedig szorosan összefügg az úgynevezett szabad elhatározási képességgel. Annak az eldöntésével, bir-e a beteg ilyen képességgel, kinek a dolga, szinte nem érdemes foglalkozni, azon okból, mert erre megfelelni a szakértőnek vagy nagyon könnyű, ha t. i. kijelenti, hogy elmebeteg evvel sohasem bírhat, vagy nagyon nehéz, ha t. i. belemegy abba a szinte végtelen vitába, hogy tulajdonképen mit jelent ez az elhatározási képesség? És itt megismétlődik a nagy kérdés: lélektani fogalomról van e szó, vagy egy jogi formuláról. És a szabad akarat kérdését ezen törvény szempontjából nem lehet azzal elütni, hogy különböző definitiókat nyújtunk, vitatkozunk arról, hogy deter- ministicus vagy indeterministicus szempontból helyes-e, nem-e. Nos a felvetett kérdésre könnyű megadni a feleletet. Lélektani fogalom nem, olyat a modern lélektan nem ismer. És igaza volt Kantnak, ha a feleletet erre a kérdésre nem az elmeorvosra, hanem a philosophusra akarta bízni. Bizony, t. uraim, nem egyéb e formula, mint egy elavult philosophiai definitio. Arra, hogy valaki a tett elkövetésekor birt-e a cselekvésbe való betekintéssel és elhatározási képességgel, arra felelni a psychia- ternek józanul nem lehet. Átvettük ezt a szerencsétlen törvényt és reákényszerítjük magunkat, hogy e rossz definitio miatt ne értsük meg egymást soha. Vitatkozunk olyasvalamiről, a mit nem tudunk meghatározni, hogy micsoda. Az elmebetegek bűnösségéről szóló törvény szempontjából tulajdonképen teljesen igazat kell adnom Liepmannak; e kérdés független attól, milyen álláspontot foglalunk el a determinismust illetőleg. Ha mégis épen ezen paragrafusnál ismétlődik meg folyton a vita, úgy annak megint csak a rossz szövegezés az oka. Nem kell sorra citálnom azt a sok definitióját a szabad akaratnak, melyeket a legjelesebb jogászok adtak. Nem is említve a com- mentárok közkézenforgó definitiót, csak utalok Liszt definitió- jára, a ki szerint szabad akarattal birni annyit tesz, mint motívumokra normálisan reagálni, vagy Liepmannéra: «das Durchschnittsverhalten der Angehörigen zu einer jeweiligen Cultur» vagy Prinsera, a ki szerint «minél jobban emelkedik valaki a társadalom lépcsőjén, annál nagyobb a szabadsága», íoo
