Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 26. kötet (211-218. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 26. (Budapest, 1903)

Az új bűnvádi perrendtartás a gyakorlatban. A Magyar Jogászegyletben 1902. deczember 13-tól 1903. január 17-ig folytatott vita [211., 1903]

«ait, tárgyalásait, akkor 'vonul vissza és a megállapítandó kér­dések elfogadása, kiegészítése, helyesbbítése tárgyában egészen a közvetlen conctradictorius eljárás behatásai alapján állapítja meg és fixirozza a formulázandó kérdéseket. E tekintetben én a t. tanár úr álláspontját nem tehetem magamévá és röviden ismételve helyesebbnek tartom e tekintetben a BP. álláspont­ját mint a Glaser-féle törvény álláspontját. A mire nézve azonban vele egyetrétek és a minek védel­mére, a mint előrebocsátottam, úgyszólván, rögtönözve is merek felszólalni: ez az esküdtszéki intézmény értékének a kérdése és az a kérdés, vájjon az esküdtszéki intézmény a szemeink­ben devalválódhatott-e azáltal, hogy a felmentések, a mint állítják, túlságos mérvben jelentkeznek. Mielőtt erre nézve nézetemet elmondanám, egy töredelmes vallomással kell kezdenem; egy vallomással, a melyet én meg­tettem már annak idején a jogászgyülés vitatkozásaiban: azzal a vallomással, hogy én az esküdtszéki intézménynek nem szere­lemből vagyok hive. (Derültség.) Ha ugyan az én koromban másról lehetne beszélni, mint az «amor cum oculis»-ról. (Derültség.) Azért, mert hiszen igen könnyű, olcsó argumentum és igen könnyű annak bizonyítása, hogy az az esküdtszéki intézmény és a modern codificatio voltaképen contradictio in adjecto; könnyű az az argumentum és olcsó bizonyítás az, hogy a papiroson in thesi qualifikáltabb a szakbíró, mint a laikus biró a törvénynek, a büntetendő cselekmény jogászilag construált tényező elemeinek helyes megállapítására, és helyes subsumptiójára. Természetes, hogy a szakbíró jobban meg tudja mondani, hogy mikor forog fenn praemeditatio, a melynek egész literaturája van, a melyet a laikus biró nem ismerhet; hogy mikor idegen az a dolog? hogy mikor van a szándék jogtalan eltulajdonításra irányítva? mikor van ingó dologról szó, stb. Az természetes, hogy in thesi, a papiroson ezen ismeretek elsajátítására qualifikáltabb a szakbíró, mint a laikus ember. De nézetem szerint nem ezen fordul meg az esküdtszéki intéz­mény értékének a kérdése. Én meghajlom az esküdtszék intéz­ménye előtt, ismétlem, nem szerelemből, hanem — és azt hiszem, mindnyájunknak ezért kell előtte meghajolnunk — jogpolitikai kényszerűség okából; magyarán mondva azért, mert 43 43

Next

/
Thumbnails
Contents