Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 26. kötet (211-218. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 26. (Budapest, 1903)
Az új bűnvádi perrendtartás a gyakorlatban. A Magyar Jogászegyletben 1902. deczember 13-tól 1903. január 17-ig folytatott vita [211., 1903]
39 absolut: az egyik a halálbüntetés, a mely a különös rész a 278. §., a második a büntetési tétel, a mely a 91. §. alapján van kimondva, ha t. i. enyhítő körülmények túlnyomó számban vagy túlnyomó nyomatékkai forognak fönn : az életfogytig tartó fegy- ház. A harmadik büntetési tétel, a melyet a 92. §. második bekezdése felállít, ha az enyhítő körülmények számuk- vagy nyomaté- kuknál fogva túlnyomóak: a 15 évi fegyház. Ez esetben három büntetési tétel lévén: a biró akkor, a midőn az egyik büntetési tétel helyett helytelenül a másikat alkalmazta, voltaképen beleütközött a 385. §. második pontjába, t. i. a büntetési tételeket be nem tartotta. Ez ellen csak azt lehetne felhozni, hogy ez mégis erőszakoltabb magyarázat, mert habár igaz, hogy büntetési tételnek nevezhető e három büntetés: a halálbüntetés, az élet- fogytiglanig tartó és a 15 évi fegyház a gyilkosságra vonatkozólag, mégis olyan büntetési tételek ezek, a melyeknek alkalmazhatósága nem a törvényben expressis verbis megállapított körülményektől függ, hanem a biró által szabadon mérlegelhető körülményektől, t. i. attól, hogy az enyítő körülmények, a melyekről név szerint nem mondhatni, hogy milyenek, fen- forognak-e túlnyomó számban, vagy pedig rendkívüli nyomatékkai, úgy hogy voltaképen itt a büntetési tétel mégsem az a büntetési tétel, a melyre a 385. §. 2. pontjának intentiója utal. De ezt a magyarázatot az is kissé problematikusabbá teszi, mint az általam megkiserlett magyarázatot, hogy akkor éppen olyan joggal lehetne mondani, hogy a 91. §. előírja azt — a midőn nem a halálbüntetésről van szó, hanem a büntetési tétel rendes keretén belül való alkalmazhatásáról — bogy a mennyiben túlnyomóak az enyhítő körülmények, a biró a minimumot megközelíteni vagy alkalmazni tartozik; hogy tehát akkor, a midőn ezt a minimumot nem közelítette meg vagy nem alkalmazta, ugyancsak anyagi semmiségi okot hozott létre. Ezt logikailag lehetne belőle levezetni és azt hiszem, hogy ennyire még a hermeneutika legliberálisabb értelmezése mellett sem lehet menni. Nézetem szerint tehát az antinomia fenforog, annak eloszlatására ez a két mód mutatkozik alkalmasnak; egyébb módot nem ismerek. Ha ezen módok egyikét sem lehet helyesnek vagy helyeselhetőknek tekinteni, akkor nem marad egyébb hátra, mint a törvényhozás részéről való correctura. 39
