Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 25. kötet (206-210. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 25. (Budapest, 1903)
Jászi Viktor: A pragmatica sanctio és a házi törvények [206., 1902]
ban a Károly ága, ennek kihaltával a .József ága, s ennek is kihaltával a Leopold ága-beliek kerülnek sorra azon első szülött- ségi sorrend szerint, a mely azon többi örökös országokban lett О Felsége által megállapítva. II. Az 1723:2. tcz. rendelkezéseinek ilyen értelmezése után azt kell megvizsgálni, hogy azon vonatkozások, a melyek a — hogy általánosságban szóljunk — házi törvényekkel állítólag fenállanak, mennyiben állanak fenn. Itt első sorban fölmerül az egyenrangú házasság követelményének a kérdése. Az 1900: 24. tcz., a mely Ferencz Fer- dinánd főherczeg nyilatkozatát heczikkelyezi és kijelenti, hogy ezen nyilatkozat az 1723: 1. és 2. t.czikkek rendelkezéseivel teljesen egyező, e kérdést tételesen eldönti közjogunkban. Eldönti abban az értelemben, hogy a trónörökösödésnél kellék nálunk a többiek mellett az egyenjogú házasságból való származás, sőt eldönti ezt úgy, hogy ez a kellék az 1723: 1. és 2. tczikkek rendelkezéseiben benfoglaltnak értendő, ezen törvényeknek ilyen értelmű hiteles magyarázatát adja.* Ámde úgy hiszem, méltó és érdekes tárgya az objectiv tudományos vizsgálódásnak az, hogy a törvény ezen hiteles magyarázata logikailag és történelmileg mennyiben állja meg helyét, és különösen, hogy azon felfogás és indokolás, a mely ezt a törvényhozási szabály- alkotást megelőzte, mennyiben helyes. Ezenkívül köteles az elmélet ez új szabályokat és helyzetet az eddigiekkel összhangba hozni s megállapítani, hogy mindezek együttvéve minő jogi állapotot állítottak elő. A tényállás — csakis leglényegesebb pontjait előadva, — a következő : Ferencz Ferdinánd főherczeg házasságra lépése előtt kiadott ünnepélyes nyilatkozatában elismeri, hogy ezen házassága nem egyenjogú, hanem morganaticus házasság, a minek folytán azon jogok, tisztségek, czimek, czimerek, előnyök, stb., a melyek egyenjogú hitvestársakat és a főherczeg uraknak * L. Szilágyi 1900 nov. 6. kph. beszédje. Napló 262. 1. 24 24