Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)
Schächter Miksa: Az orvosi beavatkozás jogáról és az orvos felelősségéről [202., 1902]
f т ségét magam is elismertem: a jogászi iskolázottság, fejtegetéseimben csak hiányosan jut is érvényre. Nagy ugyan a zavar és az ellentmondás a jogtudósok között is arra nézve, minő jogon alapulónak mondják az orvosi beavatkozást. Vannak, kik Oppenheim büntetőjogtanárral azt vélik, hogy az orvosi beavatkozás tulajdonképen csak szokásjogon alapszik. Szerinte minden beavatkozás, különösen pedig minden véres beavatkozás, tehát műtét, a testi épségnek megsértése. Ez a testi épség, mint ő mondja, «Bechtsgut,» jogi tulajdon, melynek megsértése valóban büntetendő cselekmény volna, ha az illető betegnek beleegyezése nélkül hajtatnék végre. Ez a beleegyezés teszi az orvosi beavatkozás által elkövetett testi sértést büntetlietlenné, azaz jogossá. Ezt évszázadok és évezredek óta így gyakorolják és ilyen czikkelyekbe nem szedett, de kétségen kiviil meglevő szokásjog képezi alapját az orvosi beavatkozásnak. «Az orvosi czél, mondja Oppenheim, szokásjogi fundamentuma az orvosi beavatkozásnak». — Én nem restellem bevallani, hogy kissé zavarosan áll előttem az a definitió, melynek első részében az orvosi czél a szokásjogon, második részében pedig a szokásjog az orvosi czélon alapszik — és ezt a zavaromat azért sem restellem bevallani, mert mások, jogtudósok is azt állítják, hogy a szokásjog egy határtalan, foghatatlan valami, mely a codificált törvény mellett meg nem állhat. Stenglein német Beichsgerichtsrat egyenesen ki is jelenti, hogy sem ilyen szokásjog, sem valami különös «orvosi hivatásjog», a melynek szintén vannak hívei, nem nyújthatnak jogot a beavatkozásra. Olyan országokban, hol az orvoslás mestersége minősítéshez, állami engedélyhez van kötve, ott legalább formája van meg az orvosi hivatásjognak, de ott, hol az orvoslás szabad foglalkozás, mint például Németországban is, még ez a forma is hiányzik, és a hivatásjogból nem lehet kimagyarázni azt, miért szabad valakinek súlyos sértést képviselő műtétet megtorlás veszedelme nélkül végezni, és miért a másiknak nem. Ha tehát sem szokásjog, sem liivatásjog nem képezik alapját az orvos által végezhető beavatkozásnak, mire támaszkodik mégis akkor, midőn gyógyítás végett testi sértést végez 2 7 85
