Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)

Schächter Miksa: Az orvosi beavatkozás jogáról és az orvos felelősségéről [202., 1902]

6 kodás nélkül alig volna lehetséges. Már maga az a tény, hogy az orvos működésének jogi alapját külön és a felelősség fogalmát és határait is külön iparkodnak megállapítani e jogi irók, jelentékeny haladásnak mondható. Mert az orvos mindennapi munkája közben és mindig a czélt, a beteg ember gyógyítását tartva szem előtt, nem is gondol mást, minthogy az ő működésének alapja tulajdon­képen az, a mit Cicero pro Milone beszédében «non scripta sed nata lex»-nek, hivatásával veleszületett jognak mond, és hogy felelősségének más kritériuma nem is lehet, mint az, hogy a czél, a beteg ember java szentesíti az alkalmazott eszközöket, még ha ez eszközök megválogatásában emberileg tévedett is és azok czélhoz nem is vezettek. Élesen is világosan elemző jogi fejtegetésekre van szük­ség, hogy az orvosi hivatás jogát és felelősségét környező chaosba világosság és a casuistika ellentmondásaitól függet­len, kézzel és észszel fogható rendszer jusson, és ezért válasz­totta meg jól a helyet Stooss, a bécsi egyetem büntetőjog­tanára, midőn e kérdést a bécsi Juristische Gesellschaft-n&k tejj esztette elő. De talán az sem szorul behatóbb bizonyításra, hogy e kérdések megvitatásában az orvosnak is nemcsak szabad, de kell is részt venni. Hisz ha mást nem, az orvos kell hogy szolgáltassa a vita anyagát és érveit képező adatokat, concret példákat, e példák magyarázatát. A már említett idevonat­kozó jogi munkák nem egyikének ép az a gyengéje, hogy többnyire nem concret azaz valóban megtörtént esetekre, hanem önkényesen construált példákra, hogy úgy mondjam orvosi phantom-esetekre építi analógiáit és következtetéseit. Ebből a körülményből merítettem én magam is a bátorságot, hogy az orvos beavatkozásának jogáról a Magyar Jogász- egyletben szóljak, kérvén Önök elnézését, ha az, minek szűk­keit des Arztes.» — Dubrac F. a barbezieux-i törvényszék elnökétől <(Traité de jurisprudence medical.» — Taylor N. Arthur a new-yorki ügyvédi testület tagjától «The law in its relations to physicians.» — Keysor William az omahai kerületi bíróság birójától «Medico-legal manual.» 84

Next

/
Thumbnails
Contents