Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)
Székely Ferencz: A jogi vizsgák reformja [204., 1902]
Ha az akadémiáknak az a kívánsága, hogy e tekintetben köztük és az egyetemek között már most ne tétessék különbség, teljesíthetőnek találtatnék : nézetem szerint inkább a vétójognak az egyetemekre kiterjesztése mint teljes mellőzése volna indokolva. A vizsgabizottsági elnökök és tagok esetleges útiköltségein felül gondoskodni kellene a főelnök kezelőjének díjazásáról is ; valamint ha a tanárból kinevezendő főelnök kifejtett véleményem ellenére a helybeli vizsgabizottságban nem működhetnék, annak tiszteletdijat kellene adni, mert a nélkül e sok gonddal járó és sok időt igénylő tisztségre tán éppen a legalkalmasabb férfiak nem vállalkoznának. Általában helyes rendelkezés, hogy az államvizsga ott teendő le, a hol a jelölt tanulmányait végezte. Szükséges azonban a tervezetnek az a rendelkezése is, hogy a miniszter azokat a jelölteket, kik vizsgájukat még meg nem kezdették, más karhoz utasíthatja; mert lehetőleg meg kell akadályozni azt, hogy a jelöltek eláraszszák azokat a bizottságokat, a melyekről joggal vagy e nélkül azt hiszik, hogy előttük kevesebb készüléssel is letehetik vizsgájukat; a mennyiben ez a remény már magában véve a kellő szorgalom kifejtését nehezíti. Az átutalásnak a tervezetben megjelölt két szabályát is jónak tartom, de nem elégségesnek; jónak, mert a jelöltet visszatereli ahhoz a bizottsághoz, a melytől valószínűleg menekülni törekedett, de nem tartom elégségesnek, mert lehet, hogy éppen ez a bizottság más okból szintén túl van terhelve és igy szerintem a túlzsúfoltság elkerülése végett azt is meg kellene engedni, hogy a miniszter a jelölteket szükség esetén bármely vizsgáló-bizottsághoz utasíthassa. A tervezetnek mindezen rendelkezéseiből kitűnik, hogy az államhatalom az új államvizsga szervezésénél és az egyes vizsgák eredményének megítélésénél fontos érdekeinek megfelelő befolyást gyakorol. Ez az államvizsga — mint már említve volt — az eddigi négy minősítő vizsgát pótolja és itt csak azt kell különösen ki • emelni, hogy a beszámítható joggyakorlat az egész vizsgának, vagyis mind a két részének letétele után kezdhető meg. A tervezet — a rendszer betetőzéséül — utasítást tartal12 178