Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 23. kötet (196-200. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 23. (Budapest, 1902)
Baumgarten Izidor: A büntetés kimérése criminalpolitikai szempontból. II. [198., 1902]
25 ellentétben az uralkodó felfogással, a büntetés fájdalmas, és a tettes érzéki és érzelmi világát kínosan érintő jellege kizárólag annál az alkalmi bűnösnél érvényesül, «kit túlnyomó külső befolyások oly cselekményre vittek, mely belső lényétől idegen, és elszigetelt, őszintén sajnált episodot képez életében,* holott a romlásra indult, még inkább a javíthatlan gonosztevők belső átalakítására illetőleg elszigetelésére szánt letartóztatási intézetek oly módon berendezhetők, hogy a fogvalevőkben a szökés elméje fel sem ébredhet.** Mindezekkel szemben a büntetés nem is akar baj lenni, a javítható elemeket pedig egyenesen jótéteményben részesíti. Mindazok, a kik a büntetésben az állam önfentartási eszközét látják és a kik abból a felfogásból indulnak ki, hogy a jogrend érvényesülése, a közvetlen kényszer esetétől eltekintve, csak szenvedés okozása által biztosítható : elvből kell, hogy ellenezzék a büntetés helyettesítését a javítással. Az egyik fogalmilag kizárja a másikat. Az egyik kívülről befelé, a másik belülről kifelé hat. Az egyik egoisticus, a másik altruisticus indokokat használ fel czéljaira. Az egyik külső alkalmazkodást valamely szabályhoz, a másik a tettes belső átalakulását akarja előidézni. Épen azért, mert a nevelés e két eszköze kölcsönösen kiegészítik egymást: az egyik véget ér ott, hol a másik kezdődik. Hatékony volt a büntetés, ha indokot teremtett a tettesben arra, hogy a bűnös cselekmény elkövetésétől tartózkodjék, azaz ha a benne felébresztett tudat, hogy hasonló magatartása hasonló következményekkel fog járni, visszatartja őt az állami hatalom újabb provocatiójától. Javult a tettes, ha a büntetés elmaradásának tudatában is tartózkodik a tilos cselekménytől. Az állam, * «Die Abschreckungsstrafe soll dem Augenblicks verb rech er die Macht der Rechtsordnung sinnfällig zu Gemüthc führen, gegen die er sich aufgelehnt hat; sie soll den geschwächten Hemmungsvorstellungen die motivirende Kraft zurückgeben.» Liszt, Zeitschrift XVI. 512. 1. ** Zweifellos sind wir in der Lage, die Strafanstalt für Jugendliche, wie das Arbeitshaus für «sociale Neurastheniker» so angenehm zu gestalten, dass sie nicht daran denken, fortzulaufen. Und ebenso gewiss können wir das auch in den Gefängnissen für Durchschnittsmenschen erreichen, soweit wir nicht Abschreckung, sondern Besserung des Verbrechers oder auch Sicherung der Gesellschaft verfolgen.» Liszt, Zeitschrift XIH. 348. 125
