Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 23. kötet (196-200. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 23. (Budapest, 1902)
Baumgarten Izidor: A büntetés kimérése criminalpolitikai szempontból. II. [198., 1902]
13 Az egyéni szabadság követelményeinek semmibe vétele mellett a bírói hivatás lesülyesztése közigazgatási functióvá is jelentkezik az uj irányok kíséretében. Névleg fentartja ugyan Liszt ép úgy mint követői a bírói hatalmat, de azt oly teendőkkel ruházván fel, melyek kívül esnek a bírói mérlegelésen, tu- lajdonképeni hatásköréből kiszorítja a bírót. Annak megállapítását, hogy követtetett-e el és milyen büntetendő cselekmény, és hogy annak tettese felelős-e és mily mértékben cselekményéért, ezentúl felváltaná a vádlott személyes minőségének, lelkiindulatának és társadalmi veszélyességének meghatározása s a vádlott érdekei már annálfogva sem részesülnének az eddigi mértékben a bírói oltalom előnyében, mert maga a tudomány sem képes arra, hogy a társadalmi veszélyesség fenforgására, tartamára és mértékére vonatkozólag biztos és tárgyilagos ismérveket kijelöljön. A mily fontos, sőt életbevágó következményeket kapcsol a criminalpolitikai iskola az állapot- vagy szokásszerű, az átmeneti és a pillanatnyi bűnös megkülönböztetéséhez, ép oly kevéssé képes e különbség felismerésére gyakorlati útmutatást adni. Azok az okok, melyekből Lucchini, az olasz classikus iskola nagymestere, 1888. évi deczember 7-én Liszthez intézett levelében, megtagadta a csatlakozást az újonnan alakított «nemzetközi büntetőügyi egyesülethez», jelenleg sem vesztettek még értelmi súlyukból és gyakorlati jelentőségökből.* Sem biologicus, sem jogászi szempontból mindeddig nem sikerült az alkalmi és szokásszerű bűnösök fogalmainak szabatos elhatárolása. Az uj tan alapvető igazságának felismerését ködszerű homály borítja. Az állapot-máskép szokásszerü vagy javíthatlan bűnös és mutat egy Trinis nevű, athletatermetű munkás, ki mindaddig jónak bizonyult, míg fizikai munkában ki bírta fejteni erejét és veszélyessé vált, mihelyest betegsége tétlenségre kárhoztatta. Typusa volt a gonosztevőnek, kit az erő túltengése gyilkosságra visz. Hasonlónak mutatkozott egy másik bűntettes, ki megmaradt a becsületesség útján, míg mészárosi mesterségében kiolthatta vérszomját. Mint káplár a kiképzésre bízott katonákat kínozta; alkalmazás hiányában csaló, tolvaj, sőt gyilkos lett belőle. * «Mi parrebbe alquanto arrischiato, molto astratto e poeo pratico, 113
