Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 21. kötet (181-190. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 21. (Budapest, 1901)
Tarnai János: A koronaügyészi hivatal [182., 1901]
Tóth-Gerő: T. Teljes ülés! Előttem egy veszély lebeg; az lebeg t. i., vájjon a koronaügyész az ellennézetűek részéről neki tulajdonított hatósági körben akarat nélkül megsérthetné-e a kötelességét úgy, hogy nem lehetne reparálni ? Szerintem igenis, megsérthetné. Mondok egy concrét practicus esetet. A koronaügyész úr bizonyosan épen úgy emlékezik rá, mint én. Két fiatal embert gyilkosság miatt vádolnak; egy harmadikat, a ki nem volt fiatal, azzal vádolnak, hogy amazoknak a felbujtója. Az egyik fiatal embert az esküdtszék bűnösnek mondta, s bár csak 19 esztendős volt, mert valószínűen nem vették észre az életkorát, a ВТК. 92. §-ával elitélték 15 évi fegyházra. A ki tudja a törvényt, tudja azt, hogy ez, а ВТК. 87. §-ával szemben, micsoda durva, megsértése a törvénynek; hiszen a 92. §-sal semmi esetben sem lehetett őt 15 évre elitélni, mert a gyilkosságnak a 278. §. szerint meghatározott halálbüntetése helyett a 90. §-sal lehetett volna ennyi a büntetés maximuma. Csak közbevetem, hogy a felbujtót, a ki talán 59 éves, szóval nem fiatal életkorú, szintén a 92. §-sal szintén 15 évi fegyházra ítélték ; ennél meg az történt, hogy az esküdtszék bűnösnek találta őt a másik fiatal ember felbujtásában is, holott ezt a másik fiatal embert a gyilkosságban nem találta annak. Az elitéltek javára a semmiségi panaszt a BP. 385. §-ának 1. a) pontjában meghatározott okon használták; a mi azt teszi, hogy a vád alapjául szolgáló tett nem állapítja meg valamely bűncselekmény tényálladékát. A királyi ügyészség pedig az elitéltek terhére a BP. во
