Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 21. kötet (181-190. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 21. (Budapest, 1901)
Tarnai János: A koronaügyészi hivatal [182., 1901]
10 rásunk szellemében nem talál támogatásra. A koronaügyész úr beéri a tárgygyal tüzetesen nem foglalkozó egyes törvényhelyek grammatikai magyarázatával; mi a törvény ratiójából, törvény- hozásunk egészéből iparkodunk megállapítani véleményünket. Ha nézetünk ellenében az hozatnék fel, hogy az megbontja az ügyészi szervezet egységét, úgy erre könnyen válaszolhatunk. Ha ez az egység megbontatik, úgy azt nem mi teszszük, hanem a törvény. De a helyesen felfogott egység nincs is megbontva. Ennek az egységnek jelentése az, hogy az állam közérdekei fölötti rendelkezés a közjogilag felelős kormány kezében összpontosul. Minthogy azonban a fennálló közigazgatási szervezetben maga a miniszter nem ügyködik a bíróságok előtt, amaz érdekek minősége szerint különböző közegek állanak rendelkezésére : a vád érvényesítésére a főügyészek és az ügyészek, a helyes és egységes törvényalkalmazáshoz fűződő legmagasabb állami érdekek megóvására a koronaügyész. Az utóbbi is megbízottja a miniszternek. Az egység nem abban áll, hogy a koronaügyész is a vádközegek sorában foglal helyet, hanem abban, hogy ő is a miniszternek van alárendelve. Mindezek, azt hiszem, nagyon erős alapot szolgáltatnak felfogásuk mellett. De mi még ezzel sem érjük be. A kérdés fontossága és az ellenvélemény képviselőinek tekintélye kötelességünkké teszi, hogy tárgyunkat az összehasonlító jogtudomány álláspontjáról is szemügyre vegyük. A koronaügyészség nem tőről metszett magyar intézmény. A bűnvádi perrendtartást, sok más institutiójával együtt, idegen minták után szerveztük. Ez természetesen nem akadályozhatja a magyar törvénykezést abban, hogy a törvényt a maga felfogása szerint alkalmazza és a jogot a maga szellemében fejlesz- sze. De lemondunk-e erről, ha az intézmény történetét vizsgáljuk és az idegen tapasztalatokat is felhasználjuk? Es e szempontból — a mennyire a vonatkozó irodalommal megismerkednem sikerült — konstatálom, hogy a koronaügyész úr elmélete egyedül áll. Ez természetesen mit sem von le fontosságából; de minthogy a communis opinio méltán vétetik minden jogvélemény egyik erősségének, ezt is szükségesnek tartom érvényesíteni. Ennek bizonyítására szolgáljon a most következő kis excursio. 48
