Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 20. kötet (172-180. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 20. (Budapest, 1900)
Baumgarten Sándor: A kereskedelmi törvény II. rész ötödik czimének revisiója (A fuvarozási ügylet) [172., 1900]
36 zásnál a rendeltetési hely értékét megtartotta (430. §.) és a feladási hely értékét csak a vasútfuvarozásnál alkalmazza.1 A szállítási késedelmet illetőleg кeresk. törvényünk (400. §.) a fuvarozót felelőssé teszi, «a mennyiben igazolni nem képes, hogy a késedelmet rendes fuvarozó gondosságával elkerülnie nem lehetett» ; a b. e. (39. ez.) pedig felelőssé teszi a vasutakat a kárért, «a mennyiben nem igazolja, hogy a késedelem oly eseményből származott, melyet a vasút sem elő nem idézett, sem el nem háríthatott.1 2 3 Némelyek szerint e két törvényszöveg ugyanazt fejezi ki, mert a b. e. a rendes fuvarozó gondosságával való elháríthatóságot akarta kifejezni. Mások, így Eosenthal, Gerstner és részben Eger is azt vitatják, hogy a b. e. elejtve a subjectiv szempontot, a felelősség feltételeit a sérülés és késés esetére azonosítja.8 Azt hiszem, hogy keresk. törvényünk revisiójánál ezen egyenlősítés ezélzata fog előtérbe lépni, és ez esetben a b. e. határozatlan definitiója helyett a vis major kifejezése használandó. A kártérítést mérve a szállítási idő elmulasztása esetén az ü. sz. (87. §.) és a b. e. (40. ez.) intézkedésein alapszik.4 * Ezek az általános kártérítési elvtől annyiban térnek el, hogy érdekbevallás hiányában a kár bizonyítása mellett a megtérítés maximuma a fuvardíj összege. A kár igazolása nélkül is követelhető a fuvardíj bizonyos része (a késedelem tartamának arányában), ezen követelés azonban helyesen nem a kártérítés, hanem a kötbér ellegével bir. 1 A német ü. sz. (Verkehrsordnung) 80. §-a is megtartotta a rendeltetési hely értékét; igaz, hogy főleg azért, mert az akkori német k. t. intézkedéseinek nem derogálhatott. 2 Az első kivétel oly természetes, hogy a törvény szövegébe való átvétele felesleges, a másik azonban határozatlansága folytán a felelősségnek úgyis ingadozó határait még kétesebbekké teszi. 3 A b. e. 39. ez.-ének definitiója tulajdonkép nem egyéb, mint a vis majornak felfogása a Goldschmidt-féle értelemben és ez azt eredményezi, hogy e theoria hívei a b. e.-t ily értelemben magyarázzák. Az Exner-féle tan szempontjából a b. e. szövege a fuvarozási jog terén oly felelősséget létesített, mely egyrészt meghaladja a easust, másrészt el nem éri a vis majornak objeetiv (Exner-féle) meghatározását. 4 Ezekre vonatkozik különben k. tvünk 429. §-a, mely különben az érdekbevallás intézményét is említi. 36
