Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 19. kötet (162-171. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 19. (Budapest, 1900)
Kosutány Ignácz: Jogtörténelmi tanulmány Verbőczy azon állítása fölött, hogy a régi magyar perej-eljárás galliai eredetű [164., 1899]
Dr. Kosutány Ignácz: T. teljes-ülés! A tanulmányomra tett megjegyzéseket köszönettel fogadom annyival is inkább, mert én ez irányban sok mindenfélét tanultam a most hallott megjegyzésekből. A magam részéről csupán csak azt kívánom megjegyezni, hogy én nem tűztem ki magam elé semmiféle különös czélt, midőn tanulmányomba belekezdtem. Én minden prseoccupatiótól menten, a nemzeti géniuszra való teljes figyelem nélkül fogtam tanulmányomhoz, úgy, hogy előre magam sem tudtam, hogy hová fogok tulajdonképen kijutni. Hogy Magyarország a körülötte levő népek kultúrájával az érintkezést fentartotta, azt én jól tudom, valamint azt is, hogy a jövőben is utalva van ezen viszony kultiválására s hogy ez a mi kultúránkra csak üdvösen hathat be. Tanulmányaim mégis od’a vezettek, hogy itt e rokonságot kétségbe kellett vonnom. Nagyon kérem ezt a dolgot elválasztani a magyar géniusz kérdésétől, mert hogyha ebbe bele vágunk, akkor lehet, hogy egészen más eredményre jutunk, mint a melyre én tisztán az analízis és inductiv rendszer szerint jutottam. Hogy a magyar és franczia jogrendszer között volt hasonlóság, azt én magam is állítom, a hasonlóság pedig a közös forrásban, a canon-jogban van. A különbségeket szintén kiemeltem s itt már ezeket nem láthattam olyan enyhén, mint az előttem szólott igen t. biró úr. A mi a bírói hivatalok és szervezet közti különbséget illeti, állításomat most is fentartom, továbbá, hogy a franczia próvőt, sénechal és bailli és a magyar országos nagybirák, nádor, országbíró, tárnokmester között úgy az eljárás, mint azok államjogi állása tekintetében lényeges és igen nagy különbség volt. A mi a magyar földesúri hatóságnak a hübér úrhoz való hasonlóságát illeti, ezt elismerem. A hasonlóság ott van, hogy mindakettő közös alapból, a közgazdasági viszonyokat