Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
9 tartományokkal 1867-ben, hanem a jogfejleményt iktattuk törvénybe, azt a jogfejleményt, melyet Magyarországon minden objective látó politikus és jogász elismert. Gbyczy Kálmán (1865 okt. 1.) ennek így adott kifejezést: «A monarchiának Lajthán innen és Lajthán túl levő két fele között azon összeköttetésnél fogva, melyben együtt századok óta éltek, sok kölcsönös viszony és érintkezés fejlődött ki — sok és nagyfontos- ságu közös érdekeik vannak a monarchia két felének még akkor is, ha azokat csak a fejedelem személyének közössége kapcsolja össze — sok és nagy közös kiadásai és terhei vannak». (L. még Majlátli György beszéde főrendi házban 1861 aug. 21. Tisza Kálmán beszédét 1867 márcz., gr. Andrássy Gyula beszédét 1869 jan. 18.) Deák Ferencz 1867 márczius 28-án ezt mondja : e A védelmi kötelezettséget nem a mi javaslatunk állapította meg; annak alapja a pragmatica sanctio, melynek értelmét a későbbi törvények, az országgyűlések és a folytonos gyakorlat épp úgy magyarázták, mint mi». Az való, hogy mindkét állam hozott részben összhangzó törvényt, de mint önálló állam függetlenül egyik a másiktól. Ezt a két főbb vonásaiban egybehangzó törvényt azonban közös alkotmánynak nevezni nem lehet, ilyen nem volt, ma sincs, de lehet, ha a magyar közjogászok osztrák írókra fognának támaszkodni, mit azonban, azt hiszem, jó okokból nem fognak tenni és tehetni. (L. még b. Dipauli czikkeit a Keichswehrben 1898 ápril hóban, s beszédjét a Keichsrathban, mire a Neue Freie Pressében gróf Andrássy Gyula felelt: 1. ápril 8. és 9. számokat.) Nem volna azonban kívánatos, ha lábra kapna közjogászaink közt azon irány, melyet Guizot ekként mutat be: «Les uns, comme enivrés de l’eclat du jour nouveau •qui se lévait sur le genre humain, n’ont vu dans les siécles anterieurs, que tenebres, desordre, oppression, sujet d’indigna- tion ou indifference. Un dedain superbe du passé s’est emparé des esprits, le dedain a été érigé en Systeme. Le Systeme a offert tous les caracteres d’une impieté veritable. Lois, sentiments, idees, moeurs tout ce qui avait. Appartenu á nos péres, a été traité avec froideur ou mépris» . . . Mindezek ellenében erős a meggyőződésem, hogy nekünk Deák álláspontjától, az 1861 és 67 közt kifejtett közjogi elveinktől távoznunk nem lehet, nem szabad, el kell azt fogadnunk 89
