Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)

Az ági öröklésről. Barna Ignácz, Enyiczkey Gábor és Kégl János jogászegyleti előadásai [143., 1898]

hogy az ági vagyont voltaképen mily határok között con- templálja? A második kérdés, a mire nézve szintén igen fontos lett volna a nyilatkozat a kodifikátor úr részéről, az, hogy milyen állást foglal ő el, midőn az ágiságot fenn akarja tartani, az ágiság és a köteles rész összeegyeztetése körül? Nevezetesen vájjon az ágiságot olykép contemplálja-e, hogy az — legalább mint Zsögöd akarja — a második parentelán belül, vagyis az osztályos testvérek között köteles rész természetével birjon, úgy hogy az osztályos testvért jogos ok nélkül kitagadni tes­tamentum által ne lehessen, az ágiság tehát a végrendelkezési szabadságot e tekintetben korlátozná, miként a köteles rész. Nézetem szerint úgy az ágiságot fentartani, hogy a mellett a köteles rész akként legyen szabályozva, hogy szülőt illet köte­les rész, házastársat illet köteles rész, de az ágat, az osztályos testvéreket, tehát az ab intestato erősebb joguakat, ne illesse a köteles rész joga, ezt én kézzel fogható contradictio in adjecto- nak mondom. Mert vegyük az esetet; az örökhagyó, az osztá­lyos testvérek egyike, végrendeletileg nem hagyja sem a többi osztályos testvérnek, sem a szülőinek, sem a házastársnak, ha­nem egy idegen személynek a hagyatékot. Már most ezzel szemben kit illet a támadás joga a köteles rész sértése miatt, az ágat, a szülőt vagy a hitvestársat ? Legalább a Teleszky-féle javaslat szerint úgy volt, hogy a köteles rész a szülőt és a há­zastársat illette volna. E szerint azonban előáll éppen az a fur­csaság, hogy a házastársnak és a szülőnek van köteles rész joga, daczára annak, hogy ha az a végrendelet nem tétetett volna, intestat örökjoguk nem lenne, az megilletné az osztályos testvéreket; vagyis idegentől visszavindicálhatják a hagyatékot, a köteles részt a szülő és a házastárs, holott ha végrendelet nem lett volna, akkor ugyanez a vagyon az osztályos testvérekre szállandana. A köteles rész kérdését tehát, ha az ágiságot fenn akarjuk tartani, össze kell egyeztetni így vagy amúgy az ágisággal, de a memorandumban erre nézve nyilatkozatot nem találtam. Szükséges lett volna arra nézve is praecizebben a nyilatko­zat, hogy miként véli a memorandum t. szerzője fenntartandó- nak az özvegyi jogot ? Erre nézve a memorandumban ugyan 5 5

Next

/
Thumbnails
Contents