Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
107 érveket találni, mert hiszen, ha a szerződéses alapra helyezkedünk, akkor minden törvény, a mely létrejön, szerződéses a nemzet és az uralkodó közt. Mert, midőn a nemzet az ország- gyűlése által elfogadott törvényjavaslatot szentesítés végett az uralkodó elé terjeszti és a király ezt a javaslatot az ő szentesítő záradékával ellátja, tehát hozzájárul a nemzetnek a törvény- javaslatban kifejezésre jutott akaratához, akkor — ha úgy tetszik és ha az államjogi kérdések megoldásánál is magánjogi felfogásból indulunk ki —, minden egyes törvény alkotásánál szerződés jön létre a nemzet és az uralkodó közt; és ismétlem, ha magánjogi alapon állunk, akkor minden törvény, tekintet nélkül tartalmára, tartalmának fontosságára, szerződés a nemzet és az uralkodó közt, még pedig abban az értelemben, hogy a törvény hatályban marad mindaddig, míg azt mindkét fél megtartja, tehát törvény marad mindaddig, míg normális viszonyok léteznek (mert hiszen a nemzet köréből vagy a felülről kiinduló forradalmi viszonyok jogi szempontjából megvitatás tárgyát nem képezhetik). És mindaddig, a míg normális viszonyok vannak valamely országban, mondjuk hazánkban, nagyon természetes, hogy valamely törvénynek megváltoztatása tekintet nélkül létrejöttének előzményeire, szintén csak a törvényhozás általános szabályai szerint, a nemzet és a király együttes akaratával vagyis uj törvény alkotása útján történhetik. Addig azonban, a míg a törvény ily módon meg nem változtattatott vagy hatályon kívül nem helyeztetett, a törvény kötelezi az ország minden egyes lakosát és kötelezi a királyt is nemcsak a törvénynél fogva, a melynek közkötelező ereje reá is kiterjed, hanem a szentesítő záradékban a király által a maga személyére nézve különösen elvállalt kötelezettségnél fogva is. -— Normális viszonyok között tehát a törvényt megváltoztatni máskép, mint az országgyűlés és a királynak együttes, egyetértő akaratával, — tehát, ha ismét úgy tetszik: újabb szerződéssel -— nem lehet. Hogy miért kellene a pragmatica sanctiora, tekintet nélkül tartalmának nagy horderejére és a létre jöttét megelőző alkudozásokra, más szabályokat alkalmazni, miért kell azt minden áron a nemzet és az uralkodóház közt létrejött szerződésnek tekinteni s mit érünk el azzal, hogy ha azt szerződésnek tekintjük, azt, ismét187
