Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)

Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]

90

maga III. Károly Ígéri, hogy Magyarország törvényeit stb. megerősíti és megtartaná) a : az i. §. pedig így hangzik : «Hasonlóképen О felsége Utódai, Magyarország ... törvényesen koronázandó királyi, az Ország és ahoz kapcsolt Részek Karait és Rendéit ugyanazon Előjogokban s előre bocsátott mentességekben és Törvényekben, sérthetetlenül meg fogják tartani».

Ellentmondanak az ellenkező véleménynek az Í740. óta kiadott kir. hitlevelek 4-ik pontjai, melyekből mindenkép, el- csavarhatlan tény kép, kiderül az, hogy mig az ott meghatározott ágbeli róm. cath., mindkétnemű utódok ausztriai főherczegelr léteznek, addig bármely módosítás, vagy ellenkező rendelkezés absolute ki van zárva, mi arra vall, hogy III. Károly nemcsak a maga, de mindezen utódok nevében is szerződött, s az ismert föltételek mindezen idódokat egyaránt kötelezik, valamint a nemzetet is.

így fogta föl eztbr. Eötvös József is 1859-ben írt «Garantien der Macht und Einheit Österreichs» ez. művében, melyben sürgeti az országgyűlés egybehívását, a területi épséget, koronázást, szóval a restitutio in integrum keresztülvitelét, a pragmatica sanctio, mint örök időkre érvényes kétoldalú szerződés (pactum conventum) értelmében.

Az 1722. évi márcz. 30-án N.-Szebenben kelt erdélyi decla- ratióban pedig határozottan benn áll: «mely országlási szerződés (sanctio pragmatica) és akárkitől is soha változtatást semmiképen nem szenvedhető örökös törvény erejével és hatalmával biró legyen . . » (Salamon Ferencz fordítása).

Véleményem szerint pedig a n.-szebeni declaratio intentiói alig lehettek egyebek az 1723.1., II. t.-cz. megalkotói intentióinál.

Mi pedig a pragmatica sanctio stabilitásának politikai és nemzetközi oldalát illeti, e helyre azt beszőni nem tartottam időszerűnek, külömben is az 1867. évi kiegyezés czímű művem

23., 24-ik lapjain azt bővebben kifejtettem. De azt mindazonáltal megemlítendőnek vélem, hogy azon nagy eszmét, a melyet a sanctio pragmatica, akár a nemzetközi jog szempontjából, akár a dynastia létele, a monarchia nagyhatalmi állása, Magyar- ország függetlensége okából repraesentál, egy ephemer alkotáshoz fűzni — ellenkeznék a most elősorolt érdekek nagyságával fonák és hiányos intézkedés lenne, ilyenhez az 1722/23. évi170