Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)

Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]

91törvényhozók nem járulnak hozzá, arra jogrendszert nem építenek, bizonyos az is, hogy az 1790., 1848., 1867. évi utódok azt kiindulási pontul nem fogadják el.

Fogadjuk el tehát ténynek azt az eddig kifejtettek nyomán, hogy: «ez a törvény (t. i. az 1723. I., II.) mondja ki először, hogy Magyarországnak, míg Habsburg él, mindig az lesz a királya, ki ura lesz az oszthatatlan örökös tartományoknak, egyéb közösséget, mint a dynastiának és uralkodónak azonosságát, még sem ismer el. Az örökös tartományokkal való о kölcsönös egyetértés és union, melyet a bevezetés említ, betű szerint nem vonatkozhatnak másra, és csak természetes következés gyanánt érthető belőle a kölcsönös s fegyveres megoltalmazás szüksége. Ezt pedig az akkori viszonyok közt, első sorban magának Magyarországnak érdeke követelte. Ezért fontos annak kijelentése, hogy a magyar korona országai külön véve ép oly oszthatlanok és elválaszthatlanok, mint az örökös tartományok. (Marczali.)

A képviselőház 1867. márez. 26-iki ülésében Tóth Lőrincz eztmondja: «A magyar nemzet nem kényszerítve, hanem önfen- tartási qsztön s jól értett érdekek által vezetve lépett a sanctio pragmatica s általában az austriai szövetség keretébe. Nem Austria hódító hatalma, hanem önmeggyőződése tette annak részesévé. Látta, hogy az aldunaitartományokat, Szerbiát, Oláhországot, Bulgáriát már elnyelte a török hatalom, a mohácsi’ vész után annyi kül- és belső vihartól hányatva meggyőződött, hogy önsegélyével magát föntartani alig képes, Európától pedig, az önző s gyakran szószegőtől, biztos segélyt nem várhat». . . .

Az 1723. évi I., II. t.-cz.-ben foglalt «inseparabiliter és indi- visibiliter» szavaknak az osztrák jogászok oly értelmezést kívántak tulajdonítani, mintha Magyarország más nemzet vagy tartomány iránt, független ugyan, hanem mégis kiegészítő része lenne az 1804-ben alakult ausztriai császárságnak.

Deák Ferencz erre nézve az 1835. szept. 4-én tartott kerületi ülésben így nyilatkozott: «ez fonák, bal, s hazánk önállásával teljességgel össze nem illeszthető magyarázat. Az, hogy Magyarország más tartományoktól független, még nem fejezi ki azon önállást, melylyel hazánk az austriai ház örökös tartomá171