Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
57 sokak részéről csupán mint törvény pertractáltatik, annak oka. a) az, hogy külalakja olyan mint más törvényé; b) mert mással, mint III. Károly királylyal tárgyalás nem folytattatott, de erre elegendő válasz az, hogy nem is kellett, mert a király a családfő, s a dynastiát ő reprsesentálja. Maga a közjogi situatio is szerződésnek mutatja az 1723. L, II. t.-czikkbe elfogadott sanctio pragmaticát, mert ha III. Ká- rolynak fiörökösei vannak, mind ő, mind ezek, mind a nemzet szerződésnek tekintendi az 1687. évi^II., III. törv.-czikket, az 1715. évi III. t.-czikkel együtt, s hivatkoznának reá mindaddig, mig á fimaradéknak magva nem szakad, annál is inkább, mert a most idézett törvényczikkelyek magukban foglalják az alkotmány leglényegesebb biztosítékait. De miután III. Károly személyében a Habsburgok fimaradékának magva szakadt, s azóta mindezideig a Habsburgház női ága foglalja el a magyar királyi trónt, a dynastiával való alapszerződésnek az 1723. évi I., II., III. törv.-czikkek tekintendők, s mást annak tekinteni nem is lehet. (Salamon Ferencz nyomán.) Miért nincs a sanctio pragmatica, mint ilyen, külön szerződésként törvénykönyvünkbe beczikkelyezve, mint p. o. az 1606. évi bécsi békekötés, erre nézve Salamon Ferencz két Ízben nyilatkozott, mindkét nyilatkozatának sommás kivonatát álláspontom támogatására átvenni szükségesnek láttam. Első ízben (id. m. XII. fejezet) ezt mondja: «Köztudomású, hogy 1848. évig tartott országgyűléseinken hozott törvényeket egy egésznek vette a törvényhozási gyakorlat s így az 1722-ben kezdődött országgyűlés czikkei közül, bár mindannyi 1722-ben hozatott, 1723-ról datáltatik, így tehát, ha egy országgyűlés kezdetén némely czikkek ellen a koronának sem volt kifogása, nem vált az törvénynyé az országgyűlés végéig. Ez elvet érvényesítették maguk a rendek a pragmatica sanctiora nézve. Ugyanis 1722 julius 17-kén a felső tábla elővette az eleve I. és П.-nek számozott törv.-czikket, a király saját személye képviselésére a gyűlésbe rendelé Sinzendorfot, saját meghitt tanácsosát, kinek családja 1659 óta indigenatust nyert, s így a felsőházban üléssel és szavazattal birt. A királyi udvarnál legbefolyásosabb tanácsos azt óhajtá, hogy a nőági öröködést illető s most tárgyalt törvényczikkek külön választva, külön kelti idővel irassa137
