Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
54 durch die pragmatische Sanction einerseits die unzertrennliche Verbindung Ungarns mit den übrigen österreichischen Erbländern, unter der Bedingung der Herrschaft des Hauses Habsburg- Lothringen und bis zum Erlöschen desselben feststellten, und durch solche Gesetze die, wie der viel erwähnte X. G. A. d. J. 1790 die nationelle und administrative Unabhängigkeit des Landes sicherten.» (Politische Fragen der Gegenwart 142. 1.)■ Tehát a sanctio pragmatica és az 1790. X. t.-cz. közt csak látszólagos az ellentét, a végeredményben ennek folytán ezek ugyanazonos fogalmakká egyesülnek, mi arra vall, hogy e con- servativ celebritás is az 1790. évi X. t.-czikken át nézi a sanctio pragmaticát, s nem mint Hausgesetzet, melynek a most említet törv.-czikkhez semmi köze. Bizonyos tehát ezek után, hogy az 1848. évi törvényekben, az 1861—65/66. évi föliratokban, az 1865. évi országgyűlést megnyitó trónbeszédben (mely jogelismerés és jogalap egyidejűleg) az 1867. XII. t.-cz.-ben beleszőtt «sanctio pragmatica» nem azonos az ily néven ismert «Hausgesetz»-czel, hanem igenis azonos az 1723.1., II., III-ikban elfogadott sanctio pragmaticá- val, mely alapon keletkeztek azután az 1790/91. X., az 1848. III. és az 1867. XII. t.-czikkek. Bizonyos, hogy a magyar jogélet most kitüntetett mindezen; nyilvánulása a sanctio pragmaticával, mint az ismert «Hausgesetz»-czel kapcsolatba nem hozható. Bizonyos, hogy a «Hausgesetz» mint ilyen a magyar törvénybe vive nincs, s az a magyar közjognak alkatrészét nem. képezi. Bizonyos végül az is, hogy a Kossuth által vitatott «Hausgesetz» s Deák által annyira negált «Hausgesetz» alapján sem. Deák, sem más magyar államférfi kiegyezést nem köt, azt jogalapul nem fogadja el, s ma is folytatná a sanctio pragmatica integritásáért, mint a leghatályosabb jogalap megóvásáért, a passiv resistentiát. Tocqueville írja: «ha egyszer valamely eszme az amerikai, nép elméjét elfoglalta, legyen bár helyes, avagy helytelen, semmi nem nehezebb, mint az olyant kiirtani. Ugyané körülmény vétetett észre Angliában is, mely Európának azon tartománya, hol egy század óta a legnagyobb gondolatszabadságot s leg134
