Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
42 érteni bennünket, mert nagyjában, úgy hiszem, már úgyis tudja, hogy e külömbség létezik». Hogy Deáknak mennyire igaza volt, főleg a magyar ügynek külföldöm érdekei tárgyában, (bár némelyek ma az ő autoritását diminuálják) kiderül abból, a mit 1865 nyarán az akkori franczia kormány félhivatalos lapja a párisi «Constitutionei» ír: «A sanctio pragmatica tehát Magyarország önállását, függetlenségét világosan fönntartotta. A nemzet ezen jogához minden időben szorosan ragaszkodott s ezen föltétel mellett szállott a magyar korona minden magyar királyra, ki a sanctio pragmatica megkötése óta Magyarország trónjára lépett». Semmi egyéb ez, mint az 1861. évi két fölirat illustratiója. Most már midőn tudjuk, hogy a külföldnek irántunk érdeklődő sajtója 1860 óta a jól értesültektől nyert informatióknak megfelelőleg Magyar- ország jogos követelményeit a sanctio pragmaticával azonosította, különös lenne főleg ma, részünkről, ismerve az osztrák írók világgá hiresztelt fölfogását, jól felfogott érdekeink szempontjából egyszerre újabb megnevezésekkel és fölfogásokkal előállani és pedig azzal most már, melyet ellenfeleink eddig irányunkban állítottak föl, mi épen ellenkezője a mi eredeti fölfogásunknak, — hova vezetne ez? — a jogfolytonossághani hit megingatására, a mi pedig Magyarország állami létének főerkölcsi talpkövét képezi. Közjogunk integritása szempontjából bizonyos folytonosság szükséges, ennélfogva sokkal helyesebb a pragmatica sanctio használatára, annak értelmezésére nézve megnyugodnunk abban «verba valent usu», a mi Deák értelmezésének is legjobban megfelel. A most fölhozottakra Gervinussal elmondhatom: «ha a történetből törvényeket akarunk származtatni, e törvényeknek csak általánosan ismert dolgokon elfogadott elvek és nézeteken és ellenmondást nem tűrő tényeken kell alapulniok. (Bevez. a XIX. század történelmébe 5. 1.) Igaza van Salamon Ferencznek így írni: «(1. Hon 188К 78. számában) Az 1860. 61. évi viták tisztába hozták, mit kelljen nekünk a pragmatica sanctio alatt értenünk . . . i86i-ben és í867-ben az országnak érdekében állott az 1723-iki pár czikkben foglaltakat distinguálni más közönséges czikkek fölött. . . .» m
