Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
25 hatályos beczikkelyezése az önkényuralom classicus századában. Mert, a ki magyar törvényben a koronázást magára és utódaira nézve kötelezőnek elismeri, az elismeri a magyar közjog minden követelményét, a jogfolytonosságot, mivel nálunk a koronázás ténye egymagában véve sem egyéb, mint jogelismerés. Míg Európa más államaiban a koronázás vagy merőben kiment a szokásból, vagy csupán külsőséggé változott, addig nálunk épen maradt az a középkori pompázásnak csaknem minden részleteivel és belső jelentőségével. Európa többi államai alkotmányos fejlődése félbeszakadt, a melyik megtartotta is, t. i. Anglia, más anyagi és szellemi garantiákkal bírva, nélkülözheti azt a moralis biztosítékot, melyet nekünk a koronázás ad. Nálunk a koronázáskor mind a nemzet, mind a trónt elfoglaló uralkodó számba veszi, recapitulálja az összes alkotmányos jogokat és kötelezettségeket s a koronázó országgyűlések többnyire az egészen, vagy némely fontos részeiben meg- csorbított alkotmányban, nemzeti jogokban és kiváltságokban való «restitutio in integrum »-ok valának. Ha a Habsburg-ház fimaradékának magvaszakadása nem fenyeget, úgy a most idézett törvényczikkek, mint látjuk, teljesen elegendő jogelismerést és jogfejlesztési alapot nyújtottak volna, de III. Károly királyt aggasztván dynastiája sorsa, újabb módokhoz nyúlt. Mielőtt azonban ez 1712 és 1723 közt megtörténhetett volna, a nemzet jogi életében két nevezetes és igen figyelemre méltó momentum merült föl, az egyik volt a szathmári pacificatio, a másik az 1715. III. t.-cz. megalkotása. A szathmári pacificatióra okot adó ismert tényeket most mellőzöm, ennek elősorolásába nem bocsátkozom. De tárgyam szempontjából hangsúlyozom, hogy ez valóságos szerződés a király és a nemzet között, melynek IX-ik pontja a legteljesebb jogelismerés. Bár törvénybe iktatva nem lett, joghatálya félre- ismerhetlen fontosságú. Az 1715. III. t.-cz. legvitalisabb alaptörvényeink egyike, mely az 1723.11. t.-cz. 9. §-ába is belefoglaltatott. Ez is jog- elismerés és jogfejlesztési alap. Károly újabb módozatait, illetve terveit valósítandó, a magyar országnagyokkal már az 1713 april hó 19-ét megelőzőleg 105
