Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 15. kötet (134-142. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 15. (Budapest, 1899)
Vámbéry Rusztem: A Relegatio eredményei és büntetési rendszerünk reformja [135., 1898]
42 portáltak morális nevelésére, melyben a czéltudatoa munkának kell a főszerepet játszania, mily hatással van, az képzelhető. A relegáczió vezetésében, mint láttuk, e baj eddig nem mutatkozott s nem is igen merülhet fel, mert a végzendő munkát a gyarmatügyt miniszter rendeletéi írják elő, melyeket a relegáczió igazgatása önkényesen meg nem változtathat. III. A vázolt kalamitással összefügg, sőt részben annak oka : a gyarmatok kormányzójának gyakori változtatása. De nemcsak minden személyváltozás jelent egyszersmind rendszerváltozást, hanem egy és ugyanazon kormányzó is nem egyszer rövid időközökben teljesen ellentmondó rendeleteket ád ki. így, hogy újból Pierret idézzem,1 kinek szavahihetősége a transpor- táczió hiányai tekintetében már csak a transportáczió melletti állás foglalása következtében sem vonható kétségbe — egy Guyanái kormányzó, miután egyik jelentésében a transportá- cziót, mint a legmegvetendőbb intézményt tüntette fel, hat hónappal később a miniszterhez intézett felterjesztésében nem győzte e büntetési rendszer kitűnő oldalait feldicsérni. Hogy a relegáczió is ne essék áldozatul a kormányzók szeszélyeinek, annak meggátlása a jövőben egyedül a franczia kormány kellő erélyességetől és körültekintő eljárásától függ a büntető gyarmatok vezetőségének megválasztásában. IV. Igen fontos kérdés a felügyelő személyzet megválasztása is és Michaux épen nem túloz, midőn azt állítja, hogy egy büntető intézet értékét legjobban az igazgatóból lehet megismerni.“ Olyan egyéneket, kiknek lelkületéből a jó fogalma néha általában hiányzik, megjavítani nehéz feladat, mely sok türelmet, körültekintést, sőt szakismeretet kíván meg, már pedig Lanessan állítása8 szerint a gyarmatügyi miniszter maga is oda nyilatkozott, hogy a transportáczió személyzete «nagy részben nem áll a feladat magaslatán és nincs tisztában a büntetési tudomány legelemibb fogalmaival sem.» Az őrök nagy része megfeledkezve állásáról, bizalmaskodik az elítéltekkel, bírálja előttük felebb- 1 2 3 1 Transportation stb. 82. 1. 2 On connaltra la valeur d'un établissement penitentiaire, quand on connaitra son chef. V. ö. Deposition dans l’enquéte parlamentaire sur le régime des établissements pénitentiaires. 3 id. m. 83 1. 64