Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 14. kötet (124-133. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 14. (Budapest, 1898)
Csemegi Károly: Az egyházi holtkéz a magyar törvények szerint [124., 1897]
37 És itt van helye annak, hogy néhány perczig foglalkozzam nagytudománvú barátom Wawrik Béla ő méltóságának azon rectificálásával, mely szerint ő egyik igen tisztelt előzőjének állítását helyreigazítva azt mondta, hogy a kir. Curia nem consuetudo, hanem desuetudo által mondotta hatályt vesztettnek az amortisationalis törvényt. Engedelmet kérek itt sem consvetudoról sem desvetudoról nem lehet szó. Az egyik rész azt mondja: az 1351. törvényben behozatott az ősiség és a holtkéz; az 1848:15. tcz. eltörölte az ősiséget és e szerint a holtkézt is. Mi ez ? A törvények által különböző időben teremtett különböző jogállapotoknak egymással szembe állítása. Az 1498:55. tcz. hatályban volt 1848-ig. Az egyik rész most azt mondja, hogy hatálya 1848-ban megszűnt. Az 1848. 15. tcz., tehát ellentétben van az 1498 : 55. tcz.-kel. Vagyis e két törvény közölt conflictus — collisio forog fenn. Nem az által vesztette tehát hatályát a holtkéz, mert hosszú időn át nem alkalmaztatott, s nem azáltal mert már az emberek emlékéből kiesett egykori létezése : hanem az által, mert a mint az egyik rész állítja — egy későbbi törvény vele ellentétben áll. Ez nem desvetudo, hanem collisio legum. Két ellenkező viszonynak egymással szemben való állítása, ellenkező jogszabályok mellett. Collisioról lévén szó, helyén volt a kérdés felvetése : hogy áll-e azon sokszor ismételt tétel: «cessante ratione legis, cessat et lex. ipsa«. Igen helyesen mondta mélyen tisztelt barátom, hogy azt ma már nem fogadja el senki. A mily értelemben még némileg lehetne szó ezen maxima fen tartását ól, az egészen más, mint azon értelem, a mely neki e szempontból tulaj- doníttatott. Hogy sokat ne mondjak, ezt magvasabban, tisztábban senkise fejezheti ki, mint Unger és annak idején Savigny, de én csupán Unger-nek erre vonatkozó állítását ismétlem : «Dagegen ist ein Gesetz nicht schon dann und deshalb für aufgehoben anzusehen, wenn und weil die Beweggründe hinweggefallen sind, welche den Gesetzgeber zur Erlassung des Gesetzes bestimmt haben, und man annehmen zu müssen glaubt, dass der Gesetzgeber bei den veränderten Umständen das fragliche Gesetz nicht gegeben haben würde. So wie für die Anwendung eines Gesetzes auf einzelne Fälle die Regel 37
