Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 14. kötet (124-133. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 14. (Budapest, 1898)

Csemegi Károly: Az egyházi holtkéz a magyar törvények szerint [124., 1897]

IS

műveltségének magaslatáról belátott a keletkező új civilisatio hajnalának első gyönge hasadozásába.

II.

De hogyha ezen általános széttekintésünk a középkori Európa jogrendszerein ily meglepő jelenségeit tünteti elő a köztünk és a tőlünk területileg messze eső népek közötti jogközösségnek, ez még erősebbnek és közvetlenebbnek fog mutatkozni, ha a discussiónk alapjául felvett tárgyunk szempontjából vizsgáljuk a különböző népek törvényeit és intézményeit.

Az ősiséggel együtt szűntek meg az egyházi holt-kézről rendelkező törvények! Ez hozatott fel, mint a minket foglalkoztató kérdés eldöntésének sarkpontját megállapító jogtétel. Mi volt tehát az ősiség? Mikor? és kiáltal hozatott létre? Mely viszonyban állott a holt-kézzel? Elhalt-e ez utóbbi, mindenütt az előbbivel, mint ennek alkateleme, mint organismusának kiegészítő része? Avagy nem-e két, egymástól fogalmilag különvált, egymástól független, külön szükségnek, külön czélnak szolgáló, külön jogszabályoknak alávetett intézményt képezett-e e két alakulat? Ezt lesz feladatom bővebb vizsgálat tárgyává tenni.

E vizsgálódásban szemeim elé esik mindenekelőtt:

A Lex Salica.

És pedig azért említendő fel e törvény első helyen, mert a legkiválóbb germanisták s ezek között Wilda nézete szerint is a leges barbarorum között ez tekintetik a legfontosabbnak, s a különböző időbeli, számos feldolgozásai folytán, ezen törvény szolgál a jogfejlődés történetének áttekintésénél a legértékesebb útmutatásul.

A Lex salica kétnemű birtokot különböztet meg, melynek egyike: állódé, másodika: terra salica elnevezéssel van megjelölve. Az állódé fölött szabadon rendelkezhetett a tulajdonos, de a terra salica tekintetében rendelkezési joga meg volt kötve.

12