Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 13. kötet (116-123. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 13. (Budapest, 1897)
Az alapítványok iránti felügyeleti jogkör szabályozása. Wavrik Béla, Emmer Kornél és Csorba Ferenc felszólalásai az 1896. évi deczember hó 14-én tartott teljes-ülésen [119., 1897]
i mentem fundatoris» administráltassék. Ez oly nagy elv és oly mély gondolat rejlik ebben — hogyha ezt elemezzük, bátran odaállíthatjuk a mai legelső államtudósok elméletei mellé. / Es pedig azért, mert ezen rendelkezés: «ad mentem fundatoris» — ha ezt valódi értelmében fogjuk fel — nem fixirozza egyetlen időpontra az alapítvány czélját és rendeltetését, hanem azt jelenti, hogy — minthogy az alapító a maga korának embere, annak viszonyait ismerte s az élet, az állam és társadalom igényeit az akkori időknek a mértékével mérlegelte — ennélfogva fel kell tételezni, hogy az alapító, a ki megértette az ő alapítása által az idők intő jelét és ahhoz képest tette alapítványát: egyszersmind az idők folyamában a változott körülményeknél fogva a kor felfogásának és szükségleteinek többé netalán meg nem felelő alapítvány eredeti czélját, szervezetét, tartalmát is megváltoztatta volna. Ez a nagy gondolat rejlik a magyar törvényhozás azon pár szavában, a midőn 0 felségét kéri, hogy legyen kegyes felügyelni, hogy az alapítványok mindenkor «ad mentem fundatoris» administráltassanak. Ez a kifejezés—ha jól tudom — az 1723 :18. t.-ez.-ben van, melyet méltóztatott idézni. Ez az a nagy kérdés, mely az alapítványok permutatiójá- nak és megszűnésének kérdésével is a legszorosabb összeköttetésben van, és pedig a fenti rendelkezés nemcsak a katholikus alapítványokra szól, hanem ki van terjesztve a többire is. Az 1723 : 26. t.-cz. 10. §-a a protestáns alapítványokra ugyanezen kifejezést használja; fentartván tehát azon álláspontot, a melyet már előzőleg az ú. n. causák tekintetében a katholiku- sokra rendelt. Hogy mily előrelátással volt a magyar törvényhozás és hogy mennyire tisztelte és becsülte az alapítványokat, és azok szellemét mennyire meg akarta óvni, mutatják azon idézetek, a melyeket méltóztatott egyes alapítók alapítványainak törvénybe iktatásáról felemlíteni. Én is azb hiszem, semmi kétség, hogy a magyar törvény- hozás nem állapodott meg csak azon alapítványoknál, melyeket szigorúan egyházi alapítványoknak tekintünk. Mik ezek, az más kérdés; de egy bizonyos, hogy az a törvényezikk, melyre mél- tóztatik hivatkozni, azt a kifejezést használja : cuiuscunque 8i
