Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 13. kötet (116-123. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 13. (Budapest, 1897)

Márkus Dezső: A holtkézi törvények Magyarországon [116., 1897]

9

jószág visszaszállt a koronára — valószínűleg ugyanazon okból, melylyel az I. k. 15. c. a donatiokat visszavonta: «quia eo minus videtur valere Curia, quo minus suppetunt necessaria». A szerzeményi javak tekintetében az idézett I. k. 21. c. a szabad rendelkezési jogot fentartotta.

A Kálmánt követő királyok, különösen Imre alatt, az egyház szünetlen adományokkal folyton gyarapította vagyonát és hatalmát (1. Daempf Sándor kitűnő magánjogi tanulmányát «A holtkézi törvény Magyarországon» Pécs, 1891, 48. s kk. 1.) elannyira, hogy II. Endre, aki alatt az egyház befolyása a legnagyobb fokot érte el, ennek ellensúlyozására is és az ország többi lakosainak érdekében kénytelen volt az 1222. aranybulla kiadására. Ez aranybulla IY. czikke visszaállította - némi módosítással — a Szt. István megállapította öröklési rendet: «Si quis serviens sine filio decesserit, quartam partem possessiones filia obtineat, de residuo sicut voluerit disponat. Et si morte praeventus disponere non potuerit, propinqui sui, qui eum magis contingunt, obtineant. Et si nullam penitus cognationem habuerit, Вех obtinebit».

Daempf, Fejér Cod. dipl. nyomán, azt állítja, hogy a szabad végrendelkezési jog daczára, az egyház javára való ajándékozások, ill. végintézkedések mindig királyi jóváhagyást igényeltek ugyan, de az egyház akkori jogállása mellett természetes, hogy e királyi jóváhagyás alig maradt el és így folyton szaporodtak az oldalrokonok mellőzésével az egyház javára tett végrendelkezések — «pro remedio animse suae» mint azt III. Endrének híres és fontos, a Corpus Jurisból kimaradt 1291. évi decretuma (XXXII. c.) kifejti.

Az egyház javára való e csaknem feltétlen rendelkezési jog természetesen sértette a nemes családok számos érdekét és így ezen oldalról is hallatszottak egyes panaszló hangok — bár az egyház akkori hatalmi állásának megfelelő gyöngeséggel. Másrészt azonban a királyi háramlási jog szenvedett sérelmet a szabad vég- rendelkezéssel, mert ennek folytán ritkábban háramlottak jószágok a koronára, melynek következésképpen ritkábban nyílt alkalma adományozási jogának gyakorlásával híveket szerezni. Erre pedig, különösen az ország védelme szempontjából nagy szükség volt, mert a II. Endre óta lábrakapott fejetlenség köze9